Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1980. (Szombathely, 1980)

Különszám: Az Ungaresca tánceggyüttes története - III. KIBONTAKOZÁS A VÁROSBAN - Visszatekintés

PUGG ELKK XIII. Béri Balogh Ádám emlékezete Ó ég fekete gyásza! Országom rongyai! En, a fájdalom lánya, Nem tudok sirni már, Kőnehéz könnyet ontani. Pedig siratni kéne szememet, amely látta a pusztulást, a földredöntött nép arcán a jövő romjait! Az árvaság csontvázát, mely mint a gaz virit. Siratni kéne fülemet, amely visszhangozta a zokogást. De nem, nem! Sirjon eztán a viz, A jajgató nád, a pokol furulyája. Sereget látok gyülekezni Üdvözlégy nép feltámadása! S te föld, ne rémülj meg, Csak a szegények jönnek, E hazában is hazátlanok, Kurucok, hajdúk jönnek. Lápok és erdők száműzöttjei, Mezitlábas fejszékek, magyarok. Bécsen bosszút vevő paraszti angyalok, Mellük csupasz, de homlokuk ragyog. Ó szél, táncod a hold előtt gyönyörű, gyönyörű vadság: Vérünkben igy született meg, igy született a szabadság. /A vers végén sötétté válik a szinpad. Rövid hallgatás után a lány hátrébblépve mondja a prózai szöveget./ Mi volt ez? Jelenés? Álom? Vagy a képzelet önkívülete, mely a kiáltás és a tánc viharában szabadnak látta az embert, a dárdával megdobált országot? Sereget láttam gyülekezni. Láttam a népet leszállni a keresztfáról. Gyönyörű volt e feltámadás. . .! De hol vagy szabadság? Az idegenek fogsorában? A sár ajkai közt? Ó, most veszik el a világ! A kétfejű sas ideszállt Nyugatról és ime csőrével szaggatja a napot. Nem akartam sirni én nem akartam zokogni, az éjbemerülő fákkal, de a gyász most megaláz, hömpölyög a gyász mint a tenger. O, sötét viz féktelensége, te alvilági tajték! Siratlak téged elveszett szabadság! Gyertek lányok, hazán lányai, sirassuk együtt, mint egy halott férfiút. O szabadság, te halott férfiú! /A patetikusabb szövegmondás után most visszaíojtottabb legyen a hangvétel,/