Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1980. (Szombathely, 1980)

Különszám: Az Ungaresca tánceggyüttes története - III. KIBONTAKOZÁS A VÁROSBAN - Visszatekintés

Anyám, anyám, édesanyám! Ki fekszik a folyó partján? Szép szál legény fekszik holtan, Sárral, vérrel bemocskoltam Szive fölött nagy seb tátong Jaj, leányok sirassátok! Sötét erdők, gyászos egek, Zokogjatok teste felett. Koromtollú madár jajgat, Jaj, a szivem nagyon szaggat Kedvesemért öl a bánat, Kiabálok a halálnak! Zöld nádasok tépett árnya lesz a testem gyászruhája Eltaposott tüz hamuja Lesz a fejem koszorúja. Anyám, anyám, édesanyám, Ne hagyj engem ilyen árván Szülj meg engem, szülj meg újra, Bosszúra szülj iszonyúra. /A sötétség lassan oldódik, az eszmélés és a töprengés jelképét érezze belőle a néző. Még nem teljesen világos a szin, amikor a lány elkezdi az utolsó részt./ Hát meghalt? A por testvére lett? A névtelen vizeké, melyek futnak a megsemmisítő tengerekbe? A férfi meghalhat, de meghalhat-e a szabadság? Ez a legősibb vágy a kiteljesedésre? E poklot táncoltató ösztön, ez a gyönyörű lány, mely az ember csontjában születik! Ami elveszett, siratni kell! De nem szabad siratni, ami még feltámadhat. . . Hangot hallok az éjszakából, a föld alól: a fájdalom romjait takarítsátok arcotokról, mert jön még idő, amikor nem sirni, de üvölteni kell a gyűlölettől, a bosszútól: rándulni szemnek, szájnak. Mert jön még idő, amikor hinni kell a reménységben s nézni egymás arcát, mint napsütötte vidéket. Ó ember! Ne igazodj a szenvedéshez, s népem, te megkinzott nép, ne a porban keresd hazádat, szivedben van az! Jöjj el idő, jöjj el új sereglések ideje! A szél rohamaiból már érzem a megváltó lendületet, a készülődés mámorát, látom a megszülető kezek villámait, midőn kaszát, fegyvert, botot ragadnak érted újra, te földresüvitő angyal, sugárzó homlokú szabadság! Csoóri Sándor x x (A "Régi magyar táncok" cimü koreográfiával együtt ősbemutatójára az 1961-es keszthelyi Helikonon került sor, Balogh Ádám halála 250. év fordulójának tiszteletére.)