Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1974. (Szombathely, 1977)

1. szám - Pomogyi József: A DISZNÓÖLÉS NAGYGERESDEN

- 34 Hiába keresgélnek, nem találnak több húst, nem lehet már semmiből sem elcsipni. Hozzá kell fogni a munkához. Régen a húst bárddal, kisbaltával aprították meg. Ma talán már mindenki húsdarálót használ. Csak egyszer hallottam, hogy Kucsera Gyuri bácsi baltával vagdalta meg a kolbászba valót. A vagdalás nagyon hamar tönkreteszi a bontószéket, mély gödröket váj benne és a hus sem lesz egyformán apró. Felerősitik a húsdarálót a bontószék végére s a legöregebb lyukú tárcsát teszik rá. Kezdődhetne a darálás, de a kisebb gyerekek mind ott lábatlankodnak, mert mindegyik szeretné hajtani. A felnőttek nem örülnek túlságosan ennek a nagy igyekezetnek, mert a gyermekek segítségével lassan halad a munka, mégis megengedik nekik, hogy egy kicsit forgassák a daráló karját. Az ölő hosszú szeletekre vagdalja a húst s rakja a daráló közelébe. A húsdaráló alá most nem tesznek edényt, hiszen úgyis a bontószéken fogják meggyúrni a kolbász töltelékét. Mikor az összes húst ledarálták, akkor a bontószék közepére húzzák egy kupacba. Egy csészében már az előző nap óta ázik fél marék fokhagyma. Ennek vizét ráöntik a masszára, a fokhagymát pedig a balta fokával összezúzzák. Az összezúzott fokhagymát éles késsel ütögetve tovább apritják, majd belekeverik a masszába. Só, paprika, bors kerül még bele. Kevés hideg vizzel meglocsolják, majd az ölő gyúrni kezdi. Kétszer,háromszor jól megdagasztja

, átforgatja, kóstolgatja, elég-e benne a só, a bors? Elég piros-e? Kell-e még bele paprika? Hivja a gazdát és a gazdaaszszonyt is, hogy kóstolják meg. A gazda legtöbbször fintorogva elhúzza az orrát, hogy ő nyers húst nem kóstolgat, neki csak az a fontos, hogy jó és sok kolbász legyen. A gazdaasszony azonban annál nagyobb figyelemmel Ízleli meg. Meg is állapitja, hogy még egy kis sót kell beletenni. Az ölő is újból kóstol. No, tegyünk még bele egy keveset. Belemarkol a sóba s ráhinti. Jó alaposan átgyúrja s újból megkóstolja. Most már jóvá lehet hagyni. Előkerül a hurkatöltő. Nem nagy, alig 2 liter űrtartalmú. Megtöltik, csövére ráhúzzák a tisztára mosott vékonybelet. Az ölő erősen fogja, combjával pedig nyomja a töltőfát. A gazda, vagy aki ráér segiteni, szembe áll s szép lassan ereszti a kolbászt. A gyerekek e fontos müveletet tágra nyitott szemmel figyelik s számolják, hogy hány szál készül el. Egyik-másik annyira közel dugja az orrát, hogy majdnem beleesik a hurkatöltőbe. Ilyenkor a tréfásabb ölő nem szól semmit, csak végighúzza zsiros ujját a gyermek orra alatt. Hátrább is ugrik a csöppség, a többiek pedig nevetve kiabál-