Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1974. (Szombathely, 1977)

1. szám - Pomogyi József: A DISZNÓÖLÉS NAGYGERESDEN

- 32 ­egyes házakban a tésztaszedöbe. Pohárral jól megnyomkodják, hogy a zsir teljesen kifolyjon. Néhány helyen a krumplinyomóba merik s ala­posan kinyomják. Olyan család is akad, ahol nem nyomják ki, csak le­csöpögtetik. A töpörtyűt ezután tepsibe, melencébe, nagyobb lábasba öntik s szépen szétteritik, hogy kihűljön. A zsirt beleöntik a vin­delybe, de vigyáznak, hogy a fazék alján lévő törmelékes zsir ne ke­rüljön bele. Ha nagy volt a disznó és a testzsirt nem sikerült egyszerre kisütni, akkor most felteszik a maradékot. Ezzel nem lesz tele az üst, hozzá lehetne tenni a hájat is, de nem szabad. Várni kell egy kicsit. Majd csak akkor adják hozzá a hájat, ha a testzsir már jól levet eresztett. Ha egyszerre tennék fel, akkor a háj töpörtyüje ré­gen elégne, mikor a testzsiré még fehér maradna. A sütés most is ugy történik mint az előbb, de ezt figyelmesebben kell keverni, mert egy kicsit fröcsköl. Ha nem maradt testzsir, akkor a hájat külön sütik ki. Persze a hájat apritáskor nagyobb kockára vágták, mint a test­zsirt, mert a töpörtyüje jobban összeesik. Készen lenne a zsirsütés, megteltek a vindelyek, de hátra van még a bélzsir. Valamikor régen nem apritották meg. Egyes házaknál a szappannak val ó közé rakták, másutt a cigányoknak adták. Ma már ki­sütik. Eddig vizben ázott, sőt a vizet többször cserélték is, hogy a büdös szagát elvegyék. Kihalásszák a lábosból a fátyolt. Ha a közel­ben nagyobb lány van, akkor először tréfásan felkinálják neki menyasz­szonyi fátyolnak. Egyes helyeken, /de azok is ritkán/, nem apritják fel a fátyolt, hanem húst darálnak s beletakargatják, s frissében, esetleg másnap megsütik. Nagyon finom s bizony gyorsan elfogy. A felapritott bélzsirt felteszik sülni. Most még nagyobb gye­reket sem engednek az üst közelébe, mert a vizes bélzsir sütés közben erősen fröcsköl. Szaga sem kellemes. Hogy erős, kellemetlen szagát el­vegyék, legtöbb házban kenyérszeleteket tesznek bele. A kisült zsirt külön fazékba öntik, nem keverik a többi zsirhoz, mert szagát nem vesztette el teljesen. Süteménybe, kifőtt tésztába nem lehet használni. Főzelékbe, vagy fánk sütésekor használják fel. Töpörtyüjét nem teszik el, hanem legtöbb helyen beledarálják a véres hurkába. Közben már dél lett. Ha ügyes volt a gazdaasszony, akkor már az ebéd is készen van. A férfiak és gyermekek bevonulnak a konyhába, vagy ha ott folyik a munka, akkor a hátsó szobába s körülülik az asz­talt. Behozzák a finom, forró husievest. Jó tányérral merit belőle

Next

/
Thumbnails
Contents