Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1974. (Szombathely, 1977)

1. szám - Pomogyi József: A DISZNÓÖLÉS NAGYGERESDEN

- 30 ­köröm közé teszi a kisfejszét s mintha fát vágna, végighasitja. A bontószék szélére rakja. Megigazitja a sóderokat, leszedi róluk a rajtuk maradt zsirt, szakadt húsokat. Kiformálja az oldalasokat, behasogatja az orgyát. Elkezdi a sózást. Lábasban, vagy cseréptálban van előtte a só. Belemarkol s a teknőbe helyezett sunkákat jó erősen bedörzsöli. A csont helyére még bele is nyomkodja az ujjával. Mikor mind a négy­gyei végzett, akkor a teknő egyik szélén összerakja őket. Veszi a két sódért, majd a csülköket. Alaposan bedörzsöli mindegyiket sóval. Tetejükre a két oldalast teszi, melynek mind a két oldalát jól meg­hinti sóval. Néhány házban a fejet nem teszik a kövesztőbe, különö­sen ha több hizót vágnak, akkor egyet legalább besóznak és felfüstö­lik. Most a szalonnák következnek. Ezeken már nem kell igazitani. Alaposan bedörzsölik sóval s szépen ráhelyezik a többi húsra. Az egé­szet bürkével takarják be, majd ruhával leteritik. Kész a hus, következik a zsir. Letörlik a bontószéket, majd felrakják a szalonnákat. A férfiak körbeülnek s kezdik apritani a zsirszaIonnát. A nagyobb gyermekek is szivesen részt vennének ebben a munká­ban. A felnőttek ezt örömmel veszik, mert a szalonnaapritás bizony elég sokáig tart. A bontószékhez nem férnek, ezért a gyúrótáblát /néhány házban gyúródeszkának nevezik/ felteszik az asztalra s a lá­nyok, nagyobb fiuk egy felnőtt irányitása mellett vidáman hozzáfog­nak a munkához. A megvágott szalonna nem fér el a bontószéken. Az edény vi­szont kevés. Sebaj, a vindölre egyelőre nincs szükség. Abba is bele lehet szedni a felapritott zsirszaIonnát. Közben a kövesztőben már porhanyóra főtt minden. Ki kell szedni. Kapják a melencét, meg a tésztaszedőt. A hosszú kétágú vil­la, vagy egy főzőkanál segitségével belesegitik a húsokat a tészta­szedőbe s igy emelik ki. A villa régi szerszám. Valamikor, dédapáink idejében a falu kovácsa készitette. Nagyon megbecsülik, mert a mai kovácsokat nehéz rábeszélni, hogy készitsenek egyet. Gyári készité­süt nem lehet látni a faluban. Akinek nincs villája az a főzőkanál segitségével szedi ki a megfőtt húsokat. Mindet a melencébe rakják, csak a tokászalonnát teszik tepsibe. A gazdaasszony szemügyre veszi és számolni kezd. Kinek is kell kóstolóba kövesztett szalonnát, kö­vesztettet küldeni. Sógornak, komának, ángyinak. Itthon is szeretik a gyerekek, de a májasba is kell. No, azt a két nagyobb darabot sóz­zuk, paprikázzuk meg most melegében, mert ugy jobb lesz az ize. Az

Next

/
Thumbnails
Contents