Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1975. (Szombathely, 1975)
HELYISMERETI ADATTÁR - Szabó László: Szemelvények Sorokpolány térténetéből 1944—1948-ig
Körmendről a nyárfás úton jötteim, ahol hatalmas német autókaravánnal találkoztam." (21.) A községben lévő németek az utolsó napokig maradtak. Március 28-án szerdán már nagy volt köztük a fejetlenség, igen ideges állapotban voltak. Másnap 29-én hajnalban el is indultak, mögöttük minden hidat felrobbantva — a Zöldhíd kivételével —, Sorokpolány várta a szovjet csapatokat. A felszabadulás. Szovjet egységek a faluban. 1944. március 29-én felszabadult Szombathely. Ezen a napon a megye nagy kiterjedésű területéről pucoltak el a németek, és ezt a napot a megye felszabadulásának döntő fordulataként könyvelhetjük el. (1.) Községünkből is 1945. március 29-én hajnalban és délelőtt vonultak el a németek. A falun keresztül szakadatlan dübörgéssel száguldoztak át a Szombathely és környékéről kivert fasiszták jelentős létszámú egységei. A lakosság a bunkerokban remegő félelemmel meghúzódva hallgatta az egy véggé olvadt autóés koosizajt, ami délelőtt 11 óra tájban elült. (2) Néhány német azonban a templom tornyában berendezett figyelőállásban maradt, ahonnan később aknákkal lőtték a szovjet csapatok előőrseit. Ezért kapott a templom több találatot. Amikor aztán a közelgő szovjet csapatok viszonozták a tüzet, a németek végképp eliszkoltak. (3.) A Vasi Szemle 1960. évi 1. számában a Szombathelyi Állami Levéltár munkacsoportja által készített összefoglaló a megye felszabadulásáról Sorokpolány felszabadulásának napját március 29-ében jelöli meg. Ezt a dátumot el is fogadhatjuk olyan összefüggésben, hogy a megszálló német csapatok utolsó embere is elhagyta e nap folyamán a falut. Azonban a község lakói egyöntetűen március 30át őrzik és jelölik meg a felszabadulás napjának. Ez érthető is, mert e napon (nagypénteken) jelentek meg az első szovjet egységek, ezen a napon merészkedhetett fel a falu népe a bunkerokból és ezen a napon kezdhetett hozzá új élete megtervezéséhez és gyakorlásához: azaz csak 30-án érezhette először egzisztenciálisan is, hogy szabad. A magyar történelem nagy, átfogó sorsfordulóinak meghatározásában és megítélésében ez a kérdés jelentéktelenné válik; a falu népének azonban korántsem az. És a vázolt körülmények — bár a német csapatoktól 29-én megtisztult a falu — arra bátorítanak, hogy március 30-át fogadjam el Sorokpolány hajnalhasadása kezdetének. A faluba Sorkikápolna—Balozsatmeggyes irányából érkeztek a 44