Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1975. (Szombathely, 1975)

SORSOK—EMBEREK - Gaál Dezsőné: Sors-erózió (Paraszti életrajz Bőczén Pálnérói) Részletek

szolgáltam. Megismertem a BŐCZÉN PALIT — az én most is becsületes, jó lelkű uramat. Szegényesen megesküdtünk 1912. májusában és megkezdtük aztán egy újabb szegény család neihéz életét. Mivel a szomszéd faluban Oistffyasszonyfán kaptunk „megílhetíst" átköltöztünk oda. Az első esztendőben — az 1912-es évben — mindketten „máshun" arattunk. Az uram Busznyák Sándoróknál volt köblös, én pedig a Németh Dénesék maroikszedője voltam. Az első kenyerünket így kerestük meg. Kosztot mindig a munkaadó biztosított. Könnyebb lett volna a munka, ha egy helyen, együtt dolgozhattunk volna. De nem volt más választás. Kenyerünket megkerestük Asszonyfán és ősszel visszajöttünk Csöngére. Az uram elszegődött a gróf Cziráky földesúr Kenyéri (5 km) birtokára cselédnek. Cselédkedtünk mint a többi szegény ember. A cselédsors után ismét aratók lettünk. Ekkor télen az uram kisegítő munkákat tudott végezni. Erdei favágó lett a Sitkei Nagy Sándor erdejében (15 km-re). Ez azért volt jó, mert fát tudott keresni amiből aztán eladni is lehetett. A hátán meg minden nap hozott haza annyit amennyit elbírt. Úgy vettem észre, hogy hazaért: zuhant a fa, ahogyan a válláról ledobta. Látni már nem láthattam, mert mindig sötétben ért haza. Ezt a keresetet nemcsak az uraság, hanem a banda is megkövetelte akikhez tartozott. Nagy volt az erdő, csak bandákba szerveződve dolgozhattak. Ez volt a szegény ember sorsa, nyáron a kenyér, télen a fa keresete parancsolt neki. Időközben két gyermekem született: Ida 1913^ban és István 1918ban. Kicsi korukban sokat nem tudtam mellettük dolgozni, róluk kellett gondoskodni. Ahogy nőttek, elhagytam őket rokonra, ismerősre vagy jó asszonyra; akiknek aztán kapáltam, megszolgáltam amivel vigyáztak rájuk. Így tudtam az uramnak segíteni a kenyérkeresetben mióta gyerekeink lettek. Munkánk által mi már könynyebben neveltük őket, mint annak idején minket a szüleink. Ahogy mi felnőttünk a munkába szüleink mellé, ők is úgy igyekeztek könnyíteni sorsunkon. Apám már ősz volt, hajlotthátú öregember. Megtörte a munka. Agrárproletár sorsa mély redőket szántott homlokára. Ereje gyengült, szervezete fogyott és 88 éves korában ágynak esett. Körülvettük, ápoltuk, féltettük, éreztük, hogy az élet nehéz szakasza felé közeledik. Amikor tehettem mindig mellette voltam, beszélgettem vele mindenről. Egy napon nagyon furcsán nézett rám beszélgetés közben. Elmondta, hogy 19-ben Ő is párttag volt és ez a helyzet ami most van meg fog majd változni. Másra fordul, akkor aztán 124