Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1974. (Szombathely, 1974)
HELYISMERETI ADATTÁR - Guttmann Miklós: A hagyományos paraszti gazdálkodás ismeretanyaga és szókincse Jakon
nek. Gabonaüszögnek is nevezték, pácolással védekeztek ellene. Volt kemény üszög, meg porüszög. A por üszögnél a kalászban nem maradt semmi, üres maradt, a másiknál megvolt a szem, de ilyen zöld valami maradt. 12. Ha sok volt az eső, akkor a kalász megrozsdásodott Ilyen betegség veszélyes volt, nem tudtak ellene védekezni. Május utolján, júniusban jött ez a betegség. 13. A rozs kalászából kiálló fekete szem a rozsanya. A gyógyszertárak megvették, de sokat kellett vele vesződni, nem igen szedték össze a gazdák, mert nem volt idejük. ARATilS 1. Az a növény, amelyiknek a lisztjéből kenyér készül búza. Jakon nem ismerték a rozsbúza nevű növényt. 2. Azt a búzát, amelyiket ősszel vetik őszibuza, amelyiket tavaszszal az tavaszi búza. Jakon nem igen fordult elő, hogy tavasszal vetettek tavaszi búzát, legfeljebb abban az esetben, ha valaki nem tudott valamilyen oknál fogva ősszel elvetni. A tavaszi búza lisztje gyengébb minőségű. Régebben székácsi búzát vetettek, azután a diószegi gyütt, majd a bánkúti búza. Ezt a három fajtát szokták leginkább vetni. Volt eszterházi búza is, de az nagyon ledűt nem szerették vetni emiatt. A legellenállóbb a bánkúti búza volt, ez is termett a legjobban. Rendszerint pillangós virágúak földjébe vetették a búzát. Fordult elő olyan is, hogy más földbe is került. A vetőmagot a községi uradalmaktól szerezték be, utána már nem cserélték a vetőmagot, hanem minden gazda maga megtermelte a szükségeset. 3. A másik fontos gabona volt a rozs. Rozsbúza nem volt a faluban. Nyírségi és lovászpatonai rozsot szoktak leginkább vetni. Leggyakrabban azonban a nyírségi rozsot vetetették. 4. Lásd előbb. 5. A malacoknak adott gabona az árpa, vagy árpo. Szoktak vetni őszi árpát, de nem szokott Jakon megmaradni, nem bírta a téli időt. A tavaszi árpa két soros, az őszi árpa négy soros volt, de jelenben már van kétsoros őszi árpa is. Az árpának külön fajta neve nem volt. 6. A lovaknak adott termény a zab. A fürtös zab volt itt elterjedve. 7. Az összekevert búzát és a rozsot úgy nevezték kécceres. Azért vetették, hogy gyorsan hozzá lehessen jutni a takarmányhoz tavasz-