Határon innen, határon túl; Tanulmányok Tilcsik György 60. születésnapjára (Szombathely, 2012)
Deák Ágnes–Kövér György: Egy sorsüldözött rögeszméi. – Sasku Károly (1807–1869)
V Érdemes lenne azonban tudnunk, hogy egyáltalán mit kezdhetett Saskuval a korabeli elmeorvoslás, ha tényleg látókörükbe került. S ha a „doctorok” iránti gyanakvása nem zárta ki egyáltalán, hogy orvoshoz forduljon. Épp 1858-ban jelent meg a budai magán elmegyógyintézet vezetó'jének, Schwartzer Ferencnek első magyar nyelvű elmegyógyászati kézikönyve.64 Schwartzer diagnosztikai nézeteiben elsősorban a francia Jean-Étienne Dominique Esquirol (1772-1840) rendszerét követte, aki mestere, Philippe Pinel (1745-1826) nyomán eró'teljesen bontogatni kezdte az elmebetegségek hagyományos négytípusos - búskomorság, mánia, idiotizmus, elbutulás - szisztémáját.65 Mindenekelőtt azzal, hogy új, köztes kórformákat különített el, amelyek ugyan nem élték túl a 19. századot, de az új rendszer irányába tett fontos elmozdulást jelentettek az orvosi nevezéktanban. Ha Schwartzer vizsgálta volna Saskut - erre nem valószínű, hogy sor kerülhetett, Sasku ugyanis aligha tudta volna megfizetni a magánorvos költségeit akkor rendszere alapján minden valószínűség szerint az lett volna számára az elmeorvosi dilemma, hogy besorolja-e az Esquirol által újabban felállított „egyes téboly, vagy részletes őrültség” (monomanie, partielle Wahnsinn) kórformába. Hogy ez a kórforma egyáltalán nem volt általánosan elfogadottnak mondható, azt Schwartzer is tudta. Mint írta: „az egyes tébolyról mint magán álló betegségnemről szóló tan érvényre csak újabb időkben vergődhetett, ... habár jelentékeny felszólalások történtek is ellene.. .”64 65 66 * 68 S így folytatta: „Esquirol, ki először írta le kimerítőleg láznélküli idült bajnak nevezi, mely az értelmiség részletes, valamint a hajlamok, és akarat zavara által jellemzi magát. Az: értelmi zavar néha csak egyetlen tárgyra, vagy a tárgyak bizonyos sorozatára szorítkozik, s a betegek helytelen elvből indulnak ki, de jól következtetnek, s e részletes őrültségen kívül eszesen beszélnek, és cselekszenek. Ez őrültségnek (értelmi egyes téboly) érzéki csalódások, s tévedések az eszmék helytelen társulata, ferde tévedő meggyőződések teszik alapját.”6' A dilemma lényege abban áll, hogy' „a heveny egyes tébolynál a beteg teljes értelmiséggel bír mindenre nézve, mi őrültsége körén kívül esik, s ha feltesszük, hogy az alap eszme helyes, úgy beszéde, s ítéletei ellen sem kelhetünk ki."66 Miután a beteggé nyilvánítás a nem általánosan elfogadott kórisme szerint nem egyértelmű, az alkalmazott terápiát illetően is meglehetősen bizonytalan a javallat. Egyfelől a konkrét esettől függően „görcselleni szereket” javasol, másfelől viszont lélekgyógyászként csak azt tudja ajánlani, hogy „folyamodjunk meglepetésekhez, elmésen kigondolt kellemetlenségekhez, melyek illenek a beteg körülményeihez, melyeket csak az orvos képes meghatározni."69 64 Schwartzer Ferenc: A lelkibetegségek általános kór- és gyógytana, törvényszéki lélektannal orvosok, egészségügyi hivatalnokok és törvényszéki bírák számára. Pest, 1858. (továbbiakban: Schwartzer, 1858.) 265 p.; Schwartzer Ferencre (1818-1889) lásd Horánszky Nándor: A Schwartzer-család a magyar tudományos életben. Biobibliográfia. Az első' magyar elmegyógyintézet alapításának 150. évfordulójára. Bp., 2000. 92 p., 12 t.; Lafferton Emese: A magántébolydától az egyetemei klinikáig. A magyar pszichiátria történetének vázlata európai kontextusban, 1850-1908. In: A kreativitás mintázatai. Magyar tudósok, magyar intézmények a modernitás kihívásában. Szerk. Békés Vera. Bp., 2004. 34-73. p. 65 Pinelre és Esquirolra lásd Roy Porter: A téboly. A boszorkányperektől a pszichoterápiáig. Bp., [2003.] 117-119., 142-149. p. 66 Schwartzer, 1858. 126. p. Schwartzer nem kívánta a nevezéktan fejlődését nyomon kísérni, hanem eldöntötte, hogy ő milyen rendszert alkalmaz. „Régibb, és újabb szerzők osztályozását elhallgatom, mert nem célom történeti kutatásokba bocsátkozni." Schwartzer, 1858. 28. p. 61 Schwartzer, 1858. 127. p. „A lehetséges okok között egyaránt előfordulhat hibás étrend, heves szenvedélyek, balsors, elkeseredett önzés és nagyravágyás." Schwartzer, 1858. 130. p. 68 Schwartzer, 1858. 130. p. 69 Uo. 259
