Határon innen, határon túl; Tanulmányok Tilcsik György 60. születésnapjára (Szombathely, 2012)

Molnár András: Batthyány Lajos gróf politikai programnyilatkozatának fogalmazványa, 1839

A Batthyány Lajos miniszterelnök főbenjáró perének iratait sajtó alá rendező és 1932-ben megjelentető történész, Károlyi Árpád ugyancsak Friedreich közvetítésével jutott hozzá Batthyány Elemér gróf családi levéltárának dokumentumaihoz. Friedreich másolatokat készített Zichy Antónia grófnő irathagyatékának Batthyány Lajostól szár­mazó, annak fogságára és perére vonatkozó iratairól, majd átadta őket Károlyinak, aki azután - a gróf engedélyével - e másolatok alapján publikálta, illetve a per történetéről írt tanulmányában dolgozta fel e dokumentumokat.12 Batthyány Elemér gróf 1932-ben bekövetkezett halálát követően Batthyány Gyula gróf, az ismert festőművész, a miniszterelnök dédunokája örökölte a családi levéltárat, benne Zichy Antónia irathagyatékát. Friedreich Endre erről 1932 szept­emberében tájékoztatta Károlyi Árpádot, bízva abban, hogy az örökösök tiszteletben fogják tartani Batthyány Elemér végakaratát, miszerint a gróf Friedreich által kívánta kiadatni „szülei levelezését és anyja memoárjait”,13 Mivel Batthyány Gyula gróf ígére­tet tett, hogy a korábban Friedreich által rendezett iratokat átadják neki „egy utolsó betekintésre”,14 Friedreich azt remélte, hogy még 1932 őszén megkapja a családi irato­kat, köztük az őt különösen érdeklő „Familienbriefe” fascikulust, amelyet Batthyány Elemér „a használat alól elvont, bár semmi kompromittáló sincs benne, só't igen fontos a memoáríró grófnő 1848 előtti életviszonyaira vonatkozólag”.'5 Mivel Friedreich végül - ismeretlen okból - mégsem publikálta Batthyány özvegyének visszaemlékezését, ebből Urbán Aladár később arra következtetett, hogy Friedreich nem kaphatta meg a remélt beleegyezést és támogatást a családi levelezés és a visszaemlékezés kiadásához.16 Batthyány Lajosné irathagyatéka azonban valahogy mégis Friedreich Endre bir­tokába került az 1930-as években. Ezt bizonyítja Friedreich „Gróf Batthyány Lajosné” című, a Szent István Akadémián 1937 márciusában elhangzott előadása, amely - töb­bek között - a mások számára hozzáférhetetlen családi iratok és levelek felhasználá­sával készült.17 A kölcsönkapott iratokat azután közel 2 évtizedig Friedreich őrizte, aki 1946-tól a magyar piarista rendtartomány központi levéltárának vezetője lett. így kerültek a Batthyány család iratai a piarista levéltárba, majd - Friedreich hagyatéké­nak részeként - ott is maradtak a tudós paptanár 1952-ben bekövetkezett halála után. Mivel a Batthyány örökösök időközben meghaltak vagy emigráltak, a családi iratokat senki sem kérte vissza. Végül a piaristák is megfeledkeztek róluk, és Batthyány Lajosné irathagyatéka feledésbe merült. Amikor az 1970-es évek elején megkezdődött a piarista levéltár rendezése, Urbán Aladár, Batthyány Lajos miniszterelnök monográfusa engedélyt kapott Friedreich Endre kézirathagyatékának kutatására. Urbán 1981-ben innen, Friedreich gépiratos - Károlyi Árpád által is használt - másolatából publikálta Batthyány Lajosné visz­12 Károlyi Árpád: Németujvári gróf Batthyány Lajos első felelős magyar miniszterelnök főbenjáró pőre. 1. köt. A pör története. Bp., 1932. (továbbiakban: Károlyi, 1932.) 23., 25., 46., 48. p. (Károlyi Batthyány reformkori tevékenységéről szólva nem említette, hogy Batthyány Elemér levéltárában lennének 1848 előtti iratok. Lásd Károlyi, 1932. 591-601. p.) 13 Friedreich Endre Károlyi Árpádhoz 1932. szeptember 21-én írt levelének részletét közli: Urbán, 1981. 589. p. 14 Uo. 15 Uo. 16 Uo. 17 Friedreich Endre: Gróf Batthyány Lajosné. = Vigília, 1998. 10. sz. 753-763. p. 310

Next

/
Thumbnails
Contents