Határon innen, határon túl; Tanulmányok Tilcsik György 60. születésnapjára (Szombathely, 2012)

Katona Csaba: Polgárjog és migráció Debrecenben és Kőszegen a 18–19. században

Lássuk tehát, hogy mely területeken fedezhetőek fel hasonló, illetve eltérő' tendenciák a debreceni, illetve kőszegi polgárjogot elnyerő beköltözők esetében. A beköltözők számát, százalékos arányát, illetve foglalkozási összetételét vizsgálom: a migránsok polgárjog-nyerésének időbeli hullámzását, korcsoportok szerinti megoszlását, családi viszonyait a szűk terjedelem okán nem. Hasonló a helyzet a felekezeti arányokkal is, de ezt valójában szükségtelenné teszi, hogy Debrecen gyakorlatilag homogén volt felekezeti tekintetben, lakosai szinte kivétel nélkül a református hitet követték.

Debrecenben 1733-1848 között 8734 személy kapott polgárjogot, akik közül 6722 volt helybeli (77%) és 2012 (23%) származott máshonnan.40 A zöm tehát - a polgárok közel háromnegyede - a helyiek közül került ki. Kőszegen 1711 és 1780 között 1018 fő lett polgárrá,41 míg 1781 és 1848 között 1355 fő.4* Ebből az 1355-ből 714- en voltak helybeliek (58%). A külföldről érkezettek száma 204 főt tett ki (16% - ne feledkezzünk el a határ közelségéről!) és csupán 26% települt be máshonnan.43 Azaz Kőszeg polgársága elsősorban ugyanúgy belülről nyerte utánpótlását, mint Debrecené. Ellenpéldaként említhető Szombathely, a 19. században ütemesen fejlődő szabadalmas püspöki mezőváros, ahol az 1799-1848 között polgárjogot kapott 454 olyan személyből, akiknek ismerjük származási helyét, csak 14% származott helyből!44 Ez gyökeresen már rekrutációs stratégiát sejtet! Még jobban kidomborítja az eltérést, hogy 1801-1848 között Kőszegen 906, Szombathelyen 810 fő nyert polgárjogot,4’ akik közül Kőszegen a 843 azonosítható származásúból 507 fő (60,14%), míg Szombathely a 457 azonosítható eredetűből 70 (15,32%) volt helyi gyökerekkel rendelkező polgár.46

Debrecenhez visszatérve: a polgárok számának parttalan növekedését fékezte, hogy - sok más városból hasonlóan - a polgárjog nem öröklődött apáról fiúra. A debreceni polgárok fiai ugyan többnyire megkapták a polgárjogot, de nekik is le kellett tenni a polgáresküt és be kellett fizetni a taksát. Ez a Bácskai Vera által vizsgált öt nyugatdunántúli település esetében főleg a három szabad királyi várost jellemezte: „A szabad királyi városokban az új polgároknak több mint a fele a helyiek és növekvő arányban a helyi polgárok fiai közül került ki. Ez a trend Fehérváron fokozottan érvényesült, a helyiek aránya az 1840-es évekre elérte a 70%-ot, míg Sopronban 68-ról 60%-ra csökkent, Kőszegen pedig, kisebb ingadozással, 50-60% között mozgott, azaz az elzárkózás itt kevésbé volt erős.”47 Látható, hogy a tiszántúli Debrecen polgárjogot illető gyakorlata közel állt Kőszegéhez, de Fehérváréhoz még inkább.

A más településekről származó debreceni polgárokat tekintve Rácz István három időmetszetben végzett vizsgálatot: 1740-1749, 1790-1799 és 1830-1839. 1740-1749

között a legtöbb más helységből eredő debreceni polgár az alábbi törvényhatóságok területéről jött: 79 fő Biharból, 25 Szatmárból, 20 Szabolcsból, 16 a Hajdúkerületből, 15 Hevesből, 14 Zemplénből és 10 Borsodból. 1790-1799 között ugyanezek az adatok:

40 Rácz, 1989. 22. p.

41 Dominkovits, 1997. 66. p.

42 Tilcsik, 2000. 113. p.

43 Tilcsik, 2000. 115. p.

44 Tilcsik, 2000. 152. p.

45 Tilcsik, 2004. 131. p.

46 Tilcsik, 2004. 134. p.

47 Bácskai, 2007a. 541. p.

229