Határon innen, határon túl; Tanulmányok Tilcsik György 60. születésnapjára (Szombathely, 2012)

Halász Imre: Szombathelyi alapítványok a Bach-korszakban

bevezettessék. Ezért a magyar koronaország kormányzata 1854-ben elrendelte - most már a az 1852. évi pátens értelmében - a működő intézetek és alapítványok összeírását, hogy tiszta képük legyen az egész koronaországot illetően, és a nevesített vagyon összegzésével is teljes kép alakuljon ki. Az összeírás az 1854/1855. katonai-közigazgatási év 1854- november 1-jétől 1855. április 30-ig tartó első' felében működő intézeteket és egyesületeket vette számba. Az elkészített összeírás szerint a 19. század közepén összesen 10 alapítvány működött Szombathelyen, valamennyi a városi magisztrátus kezelésében és felügyelete alatt.19

A szombathelyi alapítványokkal és az alapítványok felügyeletével kapcsolatos adatokért a 18. századig kell visszanyúlnunk. A püspöki mezővárosban a 19. század elején működő, alapításuk időpontját tekintve egy 17. század végén és három 18. század elején létrehozott alapítványt először Feiszt György,20 később pedig Tilcsik György vette számba. Tilcsik összegzése szerint - amely a tárgyalt korszakhoz a legközelebb áll - a 19. század elején az 1687. évi alapítású Birham-alapítvány a legrégibb, amelynek névadó alapítója szegénysorú szombathelyi diákok oktatását támogatta alapítványával. A második legrégibb az 1724-ben létrehozott piaci kápolna alapítvány, amely a kápolna fenntartására jött létre, ám a piaci kápolna 1817. április 27-én egy, a várost sújtó tűzvészben leégett, így' az alapítvány is beszüntette tevékenységét. Harmadikként 1747-ben a Kápolna-alapítványt hozták létre, míg a negyedik az 1772-óta működő Ispotály (vagy Ispita)-alapítvány volt. Az alapítványok célja és feladata - mint minden esetben - az intézmény működésének folyamatos fenntartása, a finanszírozás biztosítása.21 Ez a számbavétel inkább csak a mezőváros tanácsa felügyeletével működő - mai terminus technicussal élve - „intézményfenntartó” alapítványokra terjedt ki.

Az 1854. december 16-án kelt, és Schenk Ferenc polgármester, valamint Tur- kovics János városi pénztárnok sajátkezű aláírásával hitelesített összeírás szerint az 1854/1855. katonai évben - mint az előbbiekben említettük - 10 alapítvány működött hivatalosan Szombathelyen.22 Valamennyi alapítványt a megyei törvényszéknél jegyezték be, tőkéjét azzal tudta növelni, hogy a városi lakosoknak az akkor szokásos 6%-os kamatra23 kikölcsönözte az alaptőke egy részét. Két alapítvány kivételével, mert - igaz, ők is 6%-kal kezdték - de 1854-ben 5%-os kamatra helyeztek ki különböző összegeket.

19 VaML Szombathely Város községtanácsának iratai. Általános iratok, 1849-1860. fasc. 187. nr. 169.

■L Feiszt György: Szombathely mezőváros pénzügyigazgatása a XVII-XVII1. században. In: Vas megye múltjából, 1986. Szerk. Kiss Mária. Szombathely, 1986. (továbbiakban: Feiszt, 1986.) 133-134. p. (Levéltári évkönyv; 3.) A Kálvária-, a piaci Kápolna-, az Ispotály- és a Birham-alapítványok kezdeti éveiről kapunk számos értékes adatot.

21 Tilcsik György: Szombathely kereskedelme és kereskedelmi jelentősége a 19. század első felében. Szombathely, 2009. (továbbiakban: Tilcsik, 2009.) 46. p. (Archívum Gomitatus Castriferrei; 3.) A leégett városi kápolnáról még: Horváth Tibor Antal: Szombathely a XV-XVIII. században. Szombathely, 1993. (továbbiakban: HTA, 1993.) 354-356. p. (Acta Savariensia; 8.)

VaML Szombathely Város községtanácsának iratai. Általános iratok, 1849-1860. fasc. 187. nr. 169.

23 Béli, 2000. 108. p. „A kamatszedést először csak az 1647:144. te. tette lehetővé mindenki számára olyképpen, hogy 6%-ban állapította meg a törvényes kamat mértékét: ».. a jövőre szabad legyen az adósoknak magukat minden százból hattal számítandó törvényes kamatra kötelezni mint a hitelezőknek (ha eziránt kötelező levelük van) azt a bíróság előtt és azon kívül követelni«. Aki pedig ennél magasabb kamatra adott kölcsönt, kisebb köz- deliktum megvalósítása miatt volt büntetendő.” Feiszt, 1986. röviden leírja a 18. századi gyakorlatot - amely teljes egészében megegyezett a 19. század közepén tapasztaltakkal - és a tőkerész 6%-os kamatra történés kihelyezését említi. Mindezek alapján feltételezhetjük, hogy a 17. század közepétől folytatott gyakorlat folyamatosan, s minden bizonnyal közmegelégedésre működött az évtizedek során.