Határon innen, határon túl; Tanulmányok Tilcsik György 60. születésnapjára (Szombathely, 2012)
Halász Imre: Szombathelyi alapítványok a Bach-korszakban
h. ) biztositó intézetek végett; i. ) általános ápoló- és járadéki intézetek végett; k. ) takarékpénztárak végett; l. ) kölcsönintézetek (zálogintézetek) végett; m. ) az engedelem mellett fönálló egyletnek fiókegyletek fölállitásárai kiterjesztés végett".16 Az itt idézett egyleti törvény (Vereinsgesetz) tulajdonképpen a társasági törvény elődje volt, és valamennyi paragrafusa láthatólag a gazdaságfejlesztést szolgálta, ennél fogva ez a pátens lesz a jogszabályi alapja többek között a korszakban létrejövő vasútépítési vagy éppen vízrendezési társulatoknak is. Miután a pátensek jelentős része a Bach- korszak végén, további hányada a provizórium idején elvesztette hatályát, de szinte valamennyi megsemmisült a kialakuló polgári államszervezet jogalkotásának folyamatában, midőn a jogalkotó létrehozta a valóban modern és korszerű ágazati jogszabályokat. Ugyanakkor számos esetben felhasználta a Bach-korszak jogszabályalkotásából mindazt, ami korszerű volt, és így a gyakorlati életnek megfelelt. Tehát ezek a jogszabályok újrakodifikálva, esetleg kiegészítve továbbra is hatályban marad (hat) tak 1867 után is. Az itt idézett jogszabály 1867. november 15-ig maradt hatályban.17 Miután egyesület, alapítvány - miután gazdálkodó szervezet -, vagy éppen gazdasági egyesület vagyona a már említett kötött vagyon kategóriájába tartozott, továbbá az alapítványok gazdálkodásában a tőkerész kamatra történő kihelyezése tulajdonképpen a későbbi hitelszövetkezetek gyakorlatát vetítették elő. Bármilyen régi vagy frissen létrehozott, lokális vagy éppen a koronajavakat érintő volt az alapítvány, elsősorban a számviteli szempontokat is figyelembe véve, a Bach-korszakban ezen pátens hatálya alá tartozott. Jóllehet a városi tanácsok kezelésében lévő intézetek és egyesületek számbavételét elrendelő, a járási közigazgatási főbíró közvetítésével a megyehatóságtól a szolgálati út betartásával érkezett összeírást elrendelő körlevél a Helytartótanács 1784- június 7-én kelt 12996. számú rendeletére hivatkozott, amely az újonnan létrehozott alapítványok bejelentésének kötelezettségét írta elő, a jelentésben valamennyi működő alapítvány megnevezését kérték, az alaptőke és az esetleges tárgyi eszközök felsorolásával, és azok értékének megadásával, hogy a teljes vagyonnal a Magyarországi Allamszámvevőség (Staatsbuchhaltung in Ungarn)18 is naprakész legyen, illetve a regisztrációs könyvbe is 18 Lásd a 12. számú lábjegyzetet. 1' Megpróbálja profilja szerint szétválasztani, bár részletesen nem tárgyalja az egyleti törvény hatálya alá tartozó szervezeteket Bősze Sándor: „Az egyesületi élet a polgári szabadság...” Somogy megye egyesületei a dualizmus korában. Kaposvár, 1997. 12., 25-26. p. (Somogyi Almanach; 53.) A szerző kutatási témájának megfelelően elsősorban a mai fogalmaink szerinti egyesületekre koncentrált. Rövid értékelő összefoglalását adja a Habsburg Birodalom egyletekkel kapcsolatos jogalkotásának: Erika Kruppa: Das Vereinswesen der Prager Vorstadt Smitzhow, 1850-1875. Oldenbourg Verlag, München, 1992. 2. fejezet: Abriss der Vereinsgesetzgebung vom Neoabsolutismus zum frühen Konstitutionalismus. 33-41. p. (Veröffentlichungen des Collegium Carolinum; 64.) Az egész Habsburg Birodalmat érintő korabeli statisztikai feldolgozás: Stubenrauch, 1857. 367 p. Jóllehet Stubenrauch - ahogy könyve címlapján is közli - hivatalos forrásokból dolgozott („nach amtlichen Quellen bearbeitet”), számos egyesületet nem vett fel a kataszterbe. A statisztika, ahogy a pátens is, elsősorban a gazdaságfejlesztéssel kapcsolatos - nevezzük így: - szerveződéseket tárgyalta viszonylag részletesen, így a takarékosságot elősegítő egyesüléseket (Vereine zur Förderung der Sparsamkeit: A. Sparcassen, B. Spar- und Consumo-Vereine; továbbá Vereine zur Förderung der wirthschaftlichen Thätigkeit. Ez utóbbiban szerepelnek többek között a hitelintézetek, biztosító intézetek, stb.) 18 Kezdetben Provisorische K.k. Steuer-Buchhaltung zu Ofen, majd 1854-től, a definitívum korától Staatsbuchhaltung in Ungarn (Magyarországi Allamszámvevőség).