Határon innen, határon túl; Tanulmányok Tilcsik György 60. születésnapjára (Szombathely, 2012)

Gyáni Gábor: Nagyváros, modernség és kreativitás. – A budapesti példa

Ha viszont a kapcsolatháló fogalma felől meg közelítjük meg a kérdést, akkor azt mondhatjuk: a kreatív művész „társadalmi tapasztalatai ebből a [kapcsolatháló által megtestesített] mikro-társadalomból érkeznek, ezt képezik le, s ő maga is ebből nyeri - rá jellemzővé váló - szocio-kulturális inspirációit. A műalkotás, mint közös produkció eredménye, e dimenzió föltárása után, arra alapozva érthető meg".9

A kulturális modernizmus fő jellemvonása, hogy képviselői harsányan megkérdőjelezik a nyilvános kultúra ott és akkor uralkodó formáját, és egyáltalán nem igyekszenek megfelelni mindama funkcióknak, amiket a 19. század végi polgári világ elitje tulajdonít a művészetnek, mint iparszerű tevékenységnek. A művészi reprezentáció gyökeres formai megújítására törekedve a modernista művészek szakítanak a kinti világ valósághű ábrázolásának kánonjával, megtagadva ezáltal a realizmus kívánalmát és esztétikai értékét. Őszintén vállalják, sőt hencegve hirdetik, hogy fikciókat, kulturális konstrukciókat és illúziókat teremtenek ahelyett, hogy' objektív voltában tennék láthatóvá és könnyen élvezhetővé az emberi és a természeti valóságot.

Nietzsche antirealista, a historizmust félresöprő gondolati kezdeményezése áll ennek közvetlenül a hátterében. A perspektivikus látásmód kívánalma, mint ami a valósághoz való hozzáférés egyedüli útja-módja, amely az eltérő nézőpontok szerinti relatív igazságok kifejezésének képezi igazolási alapját, éppúgy Nietzsche-től származik, mint az a további modernista meggyőződés is, hogy az igazság megismerhetetlen tisztán racionális gondolati eszközökkel. Frontális támadás ez utóbbi a felvilágosodás gondolatrendszerében megalapozott modern világlátás és eszmerendszer optimista szcientizmusa ellen; megnyitja viszont az utat a művészi fantázia szabad szárnyalása előtt a valóság egy merőben másmilyen fogalmának, a szubjektivitás valóságának a művészi reprezentációja számára.

AZ ÁTMENETISÉG ÉLMÉNYE

Nem érthető kellő mélységben a századfordulós Budapest szellemi aurája, ha egyetlen társadalomtörténeti sémához ragaszkodunk a modern tapasztalat forrásai után kutatva.10 Egyszerre hatott ugyanis a század eleji Budapesten a modern életérzés és gondolkodásmód, valamint az újkonzervatív érzékenység és szellemi beállítottság. E párhuzamosság mögött pedig egymáshoz közeli társadalmi helyzetek és folyamatok bújtak meg. Az a valaki, aki egy feltörekvő (modern) polgári rétegből érkezett a fővárosba vagy hozzá tartozva élte át budapestiként az értelmiségi individualizálódást, éppúgy a társadalmi átmenetiséget tudatosította önnön élethelyzeteként, mint az a valaki, aki hagyományos(abb) társadalmi csoportból, ráadásul kisvárosi, netán falusi miliőből szakadt ki, a nagyvárosba kerülve pedig individualizált (alkotó) értelmiségiként ért révbe. Nem kiváltsága tehát akár még az asszimiláns zsidó polgári közép- és felsőközép, esetleg kispolgár rétegek leszármazottainak sem a társadalmi átmenetiség modern (nagyvárosi) tapasztalata. Az eltérő társadalmi és fizikai helyekről a moder- nitás közegébe csöppenő, ott szilárd társadalmi integrációra már képtelen nagyvárosi alkotó értelmiség egy mindannyiuk számára közös életérzésben oldódik fel és szerez

9 Lengyel András: A kapcsolatháló mint szerkezet és médium. Mú'helyjegyzetek az irodalmi történés szociológiájához. = Műhely, 2010. 4. sz. 46. p.

10 Gyáni Gábor: Budapest - túl jón és rosszon. A nagyvárosi múlt mint tapasztalat. Bp., 2008. 59-85. p.