Határon innen, határon túl; Tanulmányok Tilcsik György 60. születésnapjára (Szombathely, 2012)

Gyáni Gábor: Nagyváros, modernség és kreativitás. – A budapesti példa

ezáltal új identitást. A „lebegő értelmiség” mannheimi fogalma fejezi ki találó módon ezt a körülményt.11 Az 1920-as években - és emigrációban élve - öntötte ugyan Mannheim nyelvi formába ezt a még Budapesten szerzett társadalmi élményét, de már 1918 előtt tudatosította magában annak döntő súlyát a modernség aurájában.

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: AZ ÉN BELSŐ GYÖTRELMEI

Ha a Nyugat mint modernista irodalmi-írói tömörülés olyan képviselőire gondolunk ezúttal, mint Kosztolányi Dezső, vagy Babits Mihály, nem is beszélve Ady Endréről, akkor a legkevesebb, amit mondhatunk róluk, hogy roppant ellentmondásos személyiségek voltak. Persze minden ellentmondás egy adott nézőpontból tekintve számít csupán valóban inkoherenciának. Ha a dologra kívülről, külső nézőpontból vetünk pillantást, mi magunk teremtjük meg a dolog belülről való ellentmondásosságának látszat fogalmát; ha viszont belülről tekintünk rá, mindez akár koherensnek is tűnhet (ne). Már ezért sem gondolom tehát, hogy ténylegesen ellentmondó dolgok keveredtek volna össze egymással az említett Nyugat írók esetében.

Kosztolányiról újabban rendre kimutatják, hogy milyen nagy szerephez jutottak írói megnyilatkozásaiban az individuális modern én belső gyötrelmei.12 Holott Kosztolányi nem volt zsidó származású - bár az anyja révén a zsidó származás ténye sem egészen kizárt -, egyúttal pedig egy vidéki kisváros szülötte. Kosztolányi ugyanakkor, ez is tény, görcsösen kapaszkodott a hagyományok világába. A modernitás kudarca, az a kínzó felismerés vagy élmény hatott nála ez irányban, hogy „a szabadság túlsága” folytán minden biztos támpont elveszettnek tűnt, amely pedig oly nélkülözhetetlen az élethez és magához a művészi alkotáshoz is. Ahogyan az egyik levelében írja: „érdeklődésünk majdnem teljesen áttevődött a lelki életre. Ma már nem képesek lekötni bennünket a történések könnyen kimeríthető variációi, permutációi, kombinációi. Inkább az izgat, hogy e történések miképp tükröződnek szellemünk hullámos, mozgó fölszínén, mely a lehetőségek végtelenségét ígéri. Másrészt hitünk megrendült mindenben, az emberi erkölcsben is, melynek viszonylagos volta napról napra jobban felötlik. Hiányzik jótékony elfogultságunk. Nincsenek korlátáink, melybe megfogózhatnánk.”13

Az idézet attól a Nyugat-írótól való tehát, aki annak ellenére, hogy egyike a kor legjelentősebb irodalmi újítóinak, némileg idegenül érzi magát a Nyugat szellemi-társadalmi közegében. „A Nyugat - írta -, mely igazán szabadelvű, apolitikus lap, nem törődik semmiféle politikai felfogással, az enyémmel épp oly kevésbé, mint másokéval, s helyet ad az én újszerű verseimnek.”14 Később így folytatta. „Azt is tudják rólam, hogy hajlamomnál fogva egyenesen maradi, reakcionárius vagyok, mert nem hiszek az emberiség gyökeres haladásában, sem a demokráciában, sem a »világot megváltó« szocializmusban, amelyet mint pesszimista az újkor legszomorúbb kabaréjának látok.”15 Amikor pedig később reflektált e gondolatmenet látszólagos ellentmondásosságára, kijelentette:

11 Mannheim Károly: Ideológia és utópia. Ford. Mezei I. György. Bp., 1996. 21-22. p. (Meteriskola)

12 Szegedy-Maszák Mihály: Kosztolányi Dezső'. Pozsony, 2010. 590 p.

13 Idézi: Lengyel András: Kosztolányi „latin világossága”. Egy ideológéma rejtett összefüggései. In: (Jő: Képzelet, írás, hatalom. Irodalom- és művelődéstörténeti tanulmányok. Szeged, 2010. (továbbiaknak: Lengyel, 2010.) 182. p.

14 Lengyel, 2010. 197. p.

15 Lengyel, 2010. 197-198. p.

162