Határon innen, határon túl; Tanulmányok Tilcsik György 60. születésnapjára (Szombathely, 2012)
Faragó Tamás: Statisztikai adatok a lakosság 18–20. századi egészségi állapotáról. – A Borsod vármegyei katonaállítási adatok tanulságai
\ ~\y idősebb, ami a hivatalos katonai sorozások alkalmával kizáró tényező volt.) Ha tehát a nemesi felkelés jegyzékéből az itt említett, majdnem teljesen hiányzó adatcsoportokat az összehasonlíthatóság érdekében figyelmen kívül hagyjuk, akkor a többi miskolci és szatmári adatot egymással összevetve már érdemi következtetésekre juthatunk. Egyrészt megállapítható, hogy a betegek és fogyatékosok aránya mintegy 25%-kal , magasabb a jóval fiatalabb életkorú miskolci nem nemesek, mint a felerészben 40 év feletti szatmári nemesség körében, holott ennek azonos társadalmi csoport esetében fordítva kellene lennie. Ráadásul a betegek és fogyatékosok összetétele is szignifikánsnak látszó különbségeket mutat, ami önmagában is árulkodó tény. Elgondolkoztató, hogy a miskolci nem nemesek körében mennyivel magasabb volt azoknak az aránya, akiknél arra gyanakodhatunk, hogy betegségükhöz illetve károsodásukhoz alighanem köze lehetett a megeró'ltetó', mindennapos nehéz fizikai munka végzésének - legalábbis erre utal a sérvek, végtag- és gerinchibák, illetve sebesülések magas aránya közöttük. E jelenség nyilván azzal magyarázható, hogy a többnyire mezőgazdaságból élő, egyszerű kézi eszközökkel dolgozó népesség jóval nagyobb fizikai igénybevételnek volt kitéve a tavasztól őszig tartó munkacsúcsok idején, ezért nyilván magasabb lehetett az esélye annak, hogy komolyabb sérüléseket szerezzen munkavégzés közben. A mezőgazdasági tevékenységek nehezét végző szegényebb rétegek ráadásul orvosi ellátással e korszakban még alig rendelkeztek, tehát ha egy sebesülés, vagy betegség súlyosabb volt és nem találtak rá megfelelő és elég hatékony ún. „népi gyógymódot”, akkor jó időbe telhetett, amíg újra egészségesek lettek, sok esetben pedig maradandó károsodásokat szenvedtek el. (Egyébként az életmód és a munkakörülmények negatív egészségügyi következményeire utal a Borsod vármegyei újoncok azon 1787. évi adata is, miszerint a betegek és alkalmatlanok aránya a 17 és 35 év közötti, sorozásra került, többségükben ugyancsak az alsóbb társadalmi rétegekbe tartozó fiatal férfiak között az életkorral párhuzamosan folyamatosan nőtt.) Aligha tekinthető véletlennek tehát az, hogy a fizikai megterheléssel kapcsolatos sérülések és fogyatékosságok kategóriáiba a szatmári nemesek jóval ritkábban kerültek be. Ok ugyanis, még ha paraszti életmódot folytattak is, minden valószínűség szerint a fárasztóbb és veszélyesebb tevékenységeket nyilván szolgákkal, béresekkel végeztették el. így az után nem csoda, hogy egészségi állapotuk idősebb életkoruk ellenére is általában kedvezőbbnek nevezhető, mint amilyen a miskolci listán szereplő nem nemes katonajelölteké volt.8 A többi betegségkategória esetében sajnos számos ok miatt bizonytalanabb az ösz- szehasonlítás lehetősége. Egyrészt a feltűnő külső jelekkel nem rendelkező bajok és betegségek esetében pontatlanabbak bejegyzéseink, ráadásul a szatmári összeírok az esetek negyedrészében a semmit mondó „beteg” vagy „egészségtelen” megjegyzésekkel látták el a nemesi felkelés számára kétséges alkalmasságúnak ítélt összeírtakat. Másrészt az egyéb betegségek esetszáma túl kicsiny ahhoz, hogy belőlük jó összehasonlításokat és megala- • pozott következtetéseket végezhessünk. Ezzel együtt meggyőzően mutatja a különbséget a két társadalmi csoport egészségi állapotot az a tény, hogy a miskolci listán szereplők Megjegyzendő, hogy bár Miskolc gazdálkodásában a falvakhoz képest nagyságrenddel jelentősebb volt a kézművesség, a szolgáltatások és a kereskedelem szerepe, a szőlők művelésében akkoriban azonban a város majdnem teljes lakossága részt vett, így a mezőgazdasággal - vagyis az ezzel kapcsolatos fizikai munkavégzéssel - még a főként nem ebből élők kapcsolata is megmaradt. 103 A
