Források a Muravidék történetéhez - Szöveggyűjtemény. 2. kötet, 1850-1921 (Szombathely-Zalaegerszeg, 2008)

FORRÁSOK 1850-1921

letve részben 1917-től, az úgynevezett májusi nyilatkozat támogatásával lettek a politikai mozgalmak részesei, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia osztrák tartományaiban élő szlovénekkel, tehát valamennyi szlovének lakta tartomány polgáraival együtt - beleértve a Mura és a Rába közötti területet is - az egyesítést célozták meg. Az agitációt a magyarországi szlovének között is folytatták a többi szlovénnel való egyesülés érdekében. A törekvés és a vele összefüggő propaganda az 1918— 1919-es időszakban tetőzött. A muravidéki tagozatot is működtető Maribori Nemzeti Tanáccsal együttműködő népi vezetők széleskörű propagandaakcióba kezdtek: röplapokkal, plakátokkal és hirdetményekkel jelentek meg a magyarországi szlovének között, ezekkel próbálták elmélyíteni a nemzettudatot, valamint népszerűsíteni az önrendelkezési jog és az egyesülés eszméjét. Nem lehetett könnyű dolguk, hiszen 1918 októberétől, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia elfogadta Wüson feltételeit, és megszűnt létezni, egészen a jugoszláv hadsereg 1919. augusztus 12-ei bevonulásáig - pontosabban a trianoni békeszerződés 1920. június 4-ei aláírásáig - tartó időszakban kilencszer váltott fennhatóságot a térség. Fontos propagandaszerep jutott a határ menti parancsnokság maribori hivatalának és a Stájer Nemzeti Tanácsnak, ahol a muravidéki anyagokat és adatokat gyűjtötték. Ott tevékenykedett Rudolf Maister tábornok, valamint dr. Marija Slavič, a Stájer Nemzeti Tanács és a párizsi békekonferencia Muravidék-szakértője. (Slavič elérte, hogy a párizsi békekonferencia napirendre tűzze a magyarországi szlovének elcsatolásának kérdését, ott pedig kiharcolta, hogy ne a Mura folyó legyen a határvonal; így kerültek a muravidéki szlovének a jugoszláv határon belülre.) Mariborból érkeztek a Muravidékre a Cirill nyomdában készült röplapok, valamint a muravidékiekj akcije šele konec prve svetovne vojne, ko i Slovenci znotraj avstrijskega dela AvstroOgrske sprožijo dekiaracijasko gibanje (1917), v podporo majniški dekalaraciji, kjer je bila podana zahteva po združitvi vseh slovenskih pokrajin tudi tiste med Muro in Rabo. Agi\ tacije so se vršile tudi med ogrskimi Slovenci \ in nakazale težnjo slednjih, k priključitvi l ostalim Slovencem. Težnja in sama propaganda zanjo doživita svoj vrhunec in epilog j v prevratnem obdobju (1918-1919), ko prično najprej domači narodni buditelji v \ povezavi z Narodnim svetom v Mariboru, j kjer je bil odsek za Prekmurje, izvajati široj ko propagandno akcijo z letaki, plakati, razglasi med ogrskimi Slovenci z resolutno vsej bino, ki je propagirala narodno zavest, pra! vice o samoodločbi in združitev. To vsekaI kor ni bilo lahko delo, saj se je v tej pokrajini j preden je dočakala priključitev k južnoslo| vanski državi, od konec oktobra 1918, ko je | Avstro - Ogrska sprejela Wilsonove mirovI ne pogoje in prenehala obstajati, pa vse tja J do prihoda jugoslovanske vojske v Prekmurj je 12. avgusta 1919 (natančneje do podpisa Trianonske mirovne pogodbe 4- junija 1920) v teh desetih mesecih devetkrat menjala oblast. Pomembno propagandno vlogo sta imela pisarna obmejnega poveljstva v Mariboru in omenjeni Narodni svet za Štajersko, kjer so zbirali gradivo in podatke o Prekmurju. Tam sta delovala tudi general Rudolf Maister in dr. Matija Slavič (izvede\ nec za vprašanje Prekmurja pri štajerskem J Narodnem svetu in na pariški mirovni konI ferenci, kateremu moramo pripisati največ \ zaslug, da Mura ni ostala država meja, da j se je torej vprašanje priključitve ogrskih Slo| vencev znašlo na dnevnem redu pariške mij rovne konference in na koncu tudi znotraj \ meja Jugoslavije). Od tam so prihajali v I Prekmurje tako letaki, natisnjeni v Cirilovi j tiskarni, kakor tudi pobude in navodila | Prekmurcem in deželni oziroma jugoslovan| ski vladi. Pri pisanju letakov v slovenskem j jeziku so sodelovali Prekmurci, ki so bivali 286