Egy emberöltő Kőszeg szabad királyi város levéltárában; Tanulmányok Bariska István 60. születésnapjára (Szombathely 2003)

Harald Prickler: Egy úrbéri konfliktus a kőszegi uradalomban a 16. században

nálták ki azt a körülményt, hogy az uradalom 1569-ben rögzített urbáriumának néhány rendelkezése pontatlanul volt megfogalmazva. A viták elsősorban a borkimérést és ezzel összefüggő kérdéseket érintettek. Ezúttal főszereplőként Locsmánd mezőváros lépett fel, karöltve az uradalom északon fekvő falvaival, Nagybarommal, Frankóval, Németzsidánnyal, Felsó'szakonnyal, Alsószakonnyal és Tömörddel. A négy magyar község - Nagygencs, Ludad, Pöse és Doroszló - annak reményében, hogy az uraság személyében bekövetkezett változást saját hasznukra tudják kihasználni, szolidárisán csatlakoztak. A kormány és a kamara 1573. december 14-én kiadott határozata - amelynek az uradalom északi falvait érintő pontjait itt nem tudjuk ismertetni - az említett négy magyarlakta községnek lényegében nem hozott javulást. Általában a korábbi határozatok rendelkezéseit - mindenek előtt az 1567. és az 1570. évit - erősítették meg. E rendelkezések - többek között - az uradalmi bort, a robotot, a füstpénzt és az úrbéri adót érintették. A csapmértéket illetően érvényben maradt a jobbágyok megállapodása az uradalommal, amely szerint azt 1574 Szent György napjáig pénzben kell megfizetniük. Előírták, hogy abban az esetben, ha Schönaich a szerződés lejártát követően is tovább akarja bérelni a kormányzattól a csapmértéket, akkor maradjon érvényben a nyomtatásban kiadott csapmérték-szabályzat. A jobbágyok egyik külön panasza az uradalmi ispánok alkalmazása volt, amellyel kapcsolatosan elrendelték, hogy minden maradjon a régi előírásoknak megfelelően. Azokban a falvakban, ahol korábban bírók voltak, ott azok maradjanak meg, az uradalom viszont engedélyt kapott, hogy e bírók mellett saját ispánokat tartson. A földesúrnak ügyelnie kell arra, hogy az ispánok ne alkalmazzanak erőszakot, és a jobbágyok ispánok elleni panasza esetén, az uradalom legyen előbbiek segítségére. Megtiltották, hogy Schönaich a jobbágyokat akaratuk ellenére kényszerítse a készpénz előre történő lefizetésére, ugyanakkor engedélyezték a jobbágyok szabad kölcsönfelvételét, mégpedig oly módon, hogy a börtönbüntetés kilátásba helyezése mellett kikényszerített kölcsönt Schönaich köteles azonnal visszafizetni. Schönaich nem terhelhette meg a jobbágyokat a régi szokással ellentétes lótartással, nem károsíthatta meg őket a kaszálásnál, és vissza kellett adnia Doroszlóban az egyháznak a tőle elvett réteket. A hegyvám és a kóstolásra való must

58 beszedésénél nem terhelhette meg a jobbágyokat a nagy pinttel, és azt a 6 vödör mustot, amelyet korábban Doroszlón az egyház néhány szántója után szolgáltattak, ki kellett adnia, és az továbbra is az egyházat illette. Azzal a szántóval kapcsolatosan, amelyet a mostani ispán testvére állítólag elvett a nagygencsiektől, valamint azon telek miatt, amelyet egy bizonyos Deschasy elvett a községtől, a községnek jogában állt, hogy kereset indítson. Előírták, hogy Schönaich az uradalom részére szállított 80 mérő zab árát a községnek azonnal fizesse meg. A négy falu és a földesúr közötti korábbi vitás pontokhoz képest az ekkor szabályozott pontok kisebb horderejűek voltak. A korábbi résztvevők 1567-ben történt szigorú megbüntetését követően - úgy tűnik -, a parasztok bátorsága alábbhagyott, ám ennek ellenére a négy falu csatlakozott az uradalom északi községeinek a földesúr ellen Ez Vas megye néhány uradalmában a hegyvámhoz járulékosan beszedett, csekély mértékű adó volt, amelyet „hajdú pint"-nek is neveztek. 97