Egy emberöltő Kőszeg szabad királyi város levéltárában; Tanulmányok Bariska István 60. születésnapjára (Szombathely 2003)
Söptei Imre: Koncentrációk a nyugat-dunántúli „sörfronton". Adalékok Magyarország sörgyártásának történetéhez 1892 és 1934 között
SOPTEI IMRE KONCENTRÁCIÓK A NYUGAT-DUNÁNTÚLI „SÖRFRONTON". ADALÉKOK MAGYARORSZÁG SÖRGYÁRTÁSÁNAK TÖRTÉNETÉHEZ 1892 ÉS 1934 KÖZÖTT A magyar élelmiszeripar történetének máig feldolgozatlan része a 19-20. század sörfőzésének históriája. 1 Ezen belül különösen kevéssé ismert a vidéki sörgyárak helyzete, jóllehet nem kevés tapasztalattal szolgálhat alapításuk, túlélési törekvéseik, majd a nagyobb sörgyárak érdekkörében történő továbbélésük története. Néhány kisebb tanulmány született az egyes üzemek alapításáról, építéséről és rövid ideig tartó működéséről. 2 Egy-két gyár centenáriumi kötete is napvilágot látott, 3 de ezek inkább díszkötetek, reprezentációs ajándéknak szánt munkák. Az utóbbi években megjelent összefoglaló jellegű munkák egyes részleteket megvilágítottak, de elsősorban a fővárosi - kőbányai gyárak 4 bővebb ismertetésére vállalkoztak. Jelen tanulmányban a Nyugat-Dunántúli sörgyártással kapcsolatos kérdések közül - a sörgyárak rövid történetének bemutatásán túl - a következőkre próbálunk választ keresni: - A gyors, szinte egy időben történt alapítás miként befolyásolta a nagykanizsai, kőszegi és soproni gyárak verseny- és működőképességét? A magyar sörfőzés történetének eddig megjelent legnagyobb munkája csak 1828-ig próbálta a témát teljességgel feldolgozni: Bevilaqua Borsodi Béla: A magyar serfőzés története. Bp., 1931. 1140 p. Enzsöl Imre - Lóvéi Pál: A magyaróvári volt uradalmi malom és sörgyár építés történe te az írott adatok és a helyszíni kutatás alapján. In: Arrabona. A Xantus János Múzeum és Győr-Moson-Sopron megyei múzeumok évkönyve. 31-33. [köt.], 1992-1994- Szerk. Filep Antal. Győr, 1994. (továbbiakban: Enzsöl - Lővei, 1984) 139-164. p.; Szabó Péter: A soproni sörgyár építés törté ne te. = Műemlékvédelem, 19943. sz. 185-189. p.; Kölkedi István: Az Első Soproni Serfőzde és Malátagyár R. T. története. = Soproni Szemle 1961. 1. sz. 3-9. p. Rózsás János - Háncs Lajos: A serfőzdétől a sörgyárig. A Kanizsai Sörgyár centenáriumi évkönyve, 1892-1992. Nagykanizsa, 1992. (továbbiakban: Rózsás - Háncs, 1992.) 30 p.; A soproni sörgyár története, 1895-1995. Szerk. Gergely Ilona, Kerényi János. Sopron, 1995. 63 p. Ulischberger, Emil: Sörivóknak való. Bp., 1982. 56-79. p.; Szabó Ernő - Szigeti Andor: Sörlexikon, sörtörténelem. Bp., 1996. 402 p.; Gallatz János - Kozma Jánosné: Söripar. In: A magyar élelmiszeripar története. Balatoni Mihály et. al. Szerk. Síki Jenő - Tóth-Zsiga István. 2. átd. kiad. Bp., 1997. (továbbiakban: Gallatz - Kozma, 1997.) 411-430. p. 485