Utcanév sem jar énnekem, emlékezés verebi Végh Gyulára (Szombathely, 2001)

TÓTH KÁLMÁN: Verebi Végh Gyula és az 1912. évi „Vasvármegyei Műtörténeti Kiállítás"

művészeti osztályának rendezését rám bízták- Sikerült a budapesti Szépművészeti Múzeumtól egy kis képsorozatot és számos reprodukciót szereznem és ebből, úgy ahogy, állandó tárlatot állítottam össze. Ez távolról sem közelítette meg a képtárról, még vidéki képtárról is elképzelt ideálomat, de kezdetnek megfelelt." n Az állandó képkiállításról a helyi műértő közönség véleményét a Szombathelyi Újság hasábjain megjelent cikk tükrözte. A kritikát sem nélkülöző', több hasábos írás segítségével szinte képről képre haladhatunk végig a tárlaton, megismerve annak értékeit és fogyatékosságait. A szerző főként a festészettörténeti folyamatosságot hiányolta: „...Velasquez de Silvával elakad az idegen galéria, ezután csak magyarok következnek, köztük több, kevésbé becses töltelékkel és némely helyen kifogásolható elrendezéssel. ... gyönyörködve nézzük, és ne akarjuk megismerni a modern kor művészetét, mert az igazán hangadó nevek hiányoznak ... Befejezésül egy impresszió. A kiállítás élvezetes, és hogy tanulságos is legyen, várjuk a jövőtől, ha ugyan az elrendezés változásnak alárendelhető /esz."

13 Az értékesebb eredeti képek között szerepeltek például Zichy Mihály: Koporsólezárás; Munkácsy Mihály: Elbeszélés; Benczúr Gyula: Vkjk megkeresztelése; Marko Károly: Jézus Pétert az egyház fejévé teszi címú alkotások. Rafael, Rubens, Rembrandt, Murillo és mások képeiről olajmásolatokat állítottak ki.

14 Végh Gyula rendszeresen publikált a megyei napilapokban. írásai nem szorítkoztak kizárólag művészeti témákra, ám a művészi látásmód, a művészet iránti mély alázat minden írását áthatotta. Szemléletének fontos dokumentuma a kultúrpalota kultúrház! szárnyának ünnepélyes átadását — 1910. november 20. — követően, a kidolgozás alatt álló munkaprogrammal kapcsolatban, a Vasvármegye 1910. november 13-ai számában megjelent, „Uri kultúra" című cikkre írott válasza. A vitatott cikk írója feltette a kérdést: vajon a kultúrpalota az estélyi ruhás koncerteknek, matinéknak, képkiállításoknak, tehát az úgynevezett magas kultúrának ad-e majd otthont, vagy az alsóbb néposztályok művelődését is szolgálni fogja? „Ha szimbolikus képben akarjuk megjeleníteni [a szombathelyi kultúréletet, akkor] ragyogó elegáns parisiennek kell elképzelnünk- Választékos előkelő dáma, roppant igényekkel, sok felületességgel és kevés benső tartalommal. A kultúrélet alatt a művészetek kultuszát értik nálunk- Es több vonatkozásban egynéhány művészetét, esetleg készülő képkiállítást leszámítva, csak a zenekedvelők k°

nce

rtjei adják a társadalmi kultúrélet fogalmát. ... De Vajon van-e nagy számú értő közönsége a koncerteknek, vagy a sokra tartott szombathelyi zeneélet is inkább a noblesse oblige jegyében virágzik?"

15 Végh Gyula a Vasvármegye 1910. november 1 7-ei számában közölt választ a felvetett kérdésekre. A kultúrház nem csupán a kiváltságosokat kívánja szolgálni, erről nem is lenne érdemes írni. Sokkal inkább a cikkírónak az „úri kultúrát" mino'sito' elbírálása - elegáns parisienne, sok felületességgel - bosszantotta Végh Gyulát. „En csak egy kultúrát ismerek, azt, mely a szó ma elfogadott értelmében több az általános iskolázottságnál, egyoldalú műveltségnél, több a felületes máznál és független az öltözéktől, uraskodástól, de 47