Utcanév sem jar énnekem, emlékezés verebi Végh Gyulára (Szombathely, 2001)

BAJZIKZSOLT: Verebi Végh Gyula élete (1870-1951)

töltötte, és néha átlátogatott a feleségével Károlyi Nandine grófnővel és fiával Bozsokra. De megfordult még ott Stahl volt londoni orosz nagykövet lánya, az egykori Tekla Stahl, férjezett Orloff Davidoff grófné, aki mindenét elveszítve az utolsók között menekült el Oroszországból. Miután a „Vasvármegyei Kultúregyesület" felépítette a szombathelyi kultúrházat az ott elhelyezett múzeum művészeti osztályának rendezését Végh Gyulára bízták. Sikerült is neki a budapesti Szépművészeti Múzeumtól egy kis képsorozatot és számos reproduk­ciót szereznie, amelyekből egy tárlatot állított össze. 39 1912-ben egy ennél sokkal nagyobb és jelentősebb kulturális esemény létrehozásában is tevékenyen részt vett, s ez nem volt más, mint a „Vasvármegyei Mútörténeti Kiállítás". Erről a következőidet írta a naplójába: „A Kultúregyesület körében felmerült az eszme, hogy nagyszabású kiállítást kellene rendezni a megye területén lévő műkincsekből Köztudomású volt, hogy Vasmegyében az egyházak tulajdonában, a számos főúri várban, de kisebb emberek birtokában is sok ér­tékes régiség létezik- Ezeket akartuk egyszer együttesen bemutatni a nyilvánosságnak- A terv a megvalósulás stádiumába lépett. Üléseztünk, gyűjtögettük az adatokat, körlevele­ket menesztettünk szét a megyében. Az anyag tényleges összegyűjtését mi 3-an végeztük­Miske Kálmán, az örökké megsértődött Széchenyi Rezső, akit ezért magunk között a Vakbélnek neveztünk- Elég fáradságos Volt végigjárni a megyét egyik kastélyból a másik­ba, faluról falura, plébániáról plébániára, kiválasztani, összeírni a kiállításra alkalmas tárgyakat, rábírni a tulajdonosokat, hogy azokat a kiállítás céljaira engedjék át. Néhány csalódásban is volt részünk, de sok feUemes meglepetést is értünk­így például előttem a nap, amikor Miske barátommal megmásztuk a németújvári vár­hegyet és ott, a lovagteremben számos más érdekes régi kép, Lukas Cranach, XVI. század­beli magyar és német festők művei között megpillantottuk Bruegel Szent János szónoklatát a pusztában ábrázoló eredeti, kitűnően konzervált festményét." 40 Ezen kívül természetesen sok értékes képet, miniatúrát, szobrot, kegyszereket, ötvös­munkákat, porcelánokat, üvegeket, szövetet és fegyvereket gyűjtöttek össze a kiállításra. Sokan érkeztek megtekinteni a megyéből, szakértők és műgyűjtők a fővárosból. A sajtó is többször tudósított a kiállításról és a külföldi folyóiratok szép illusztrált cikkeket kö­zöltek róla. Ennek a kiállításnak a sikere készítette elő' Végh Gyula későbbi múzeum­igazgatóságához a talajt. 41 A szarajevói gyilkosság után pár nappal Végh Gyula Ausseebe utazott, s ott értesült a Monarchia ultimátumáról. Az események hatására azonnal visszaindult Bozsokra. 42 1914. augusztus 2-án Végh Gyula gyűlést hivatott össze a faluban és megmagyarázta az embereknek, hogy mindenkinek segíteni kell. Osszeíratta azokat a családokat, ahol nem maradt férfi és kérte, hogy a betakarítási munkákban működjenek közre egymással a falu lakói. Az iskolában óvodát rendeztek be a dolgozó asszonyok kis gyerekeinek. 43 Augusztus 7-én már 50-70 gyermek volt naponta az óvodában. Szeptember folyamán pedig feleségével 15

Next

/
Thumbnails
Contents