Batthyány Lajos emlékezete (Szombathely, 2000)

Varga János: Batthyány és az 1848. évi szeptemberi válság

tott volna abból, ha az ügyvezető miniszterelnök időközben Lambergre talál, és annak kinevezését, a kisebbik rossznak ítélve azt, ellenjegyzi, ami - hamarosan kiderül - végszükség esetén szándékában is állt. Csakhogy Batthyány nem találta Lamberget a magyar táborban. Ettől függetlenül a tisztikart tájékoztatta az altábornagy megbízatásáról. Azután, abban a hiedelemben, hogy az újdonsült főparancsnok esetleg Jellacicnál időzik, Móga seregvezér egyetértésével a horvát táborba küldte Bubna Károly őrnagyot, hogy Lamberget az ő nevében hívja meg egy, még azon az éjjelen, tehát a 27-ről 28-ra virradó éjszakán nyélbe ütendő találkozóra. Meghagyta azonban az őrnagynak: ha Lamberg még abba a táborba sem érkezett meg, akkor a bánnak ne tegyen említést arról, hogy a magyar ügyvezető miniszterelnök a magyar táborban tartózkodik. Arra viszont felhatalmazta őt, hogy megmutassa Jellacidnak a Lamberg kinevezését Batthyányval tudató királyi leiratot. A visszatérő Bubna csak azt tudta jelenteni, hogy Lambergnek a bán táborában sem találta nyomát, és hogy Jellacié koholmánynak minősítette az altábornagy kinevezését. Annyit - egyébként Batthyány tudta és felhatalmazása nélkül, sőt annak utólagos rosszallása mellett - mégis sikerült a bánnál elérnie, hogy az egy napra szóló fegyverszünetet ígért. Az őrnagy éppen beszámolt küldetése teljesítéséről, amikor e szeptember 27-ének éjjelén hozott házhatározattal befutottak a honvédelmi választmány által küldött képviselőbiztosok. Batthyány úgy vélte, hogy a nem szerencsés végzés az ellene irányuló bizalmatlanságból táplálkozik, kihirdetése viszont nemcsak őt kompromittálja, de roppant veszélyhozó is, mert azzal, hogy a Lamberg főparancsnokságát elfogadó katonákat lényegében hazaárulóknak deklarálja, felháboríthatja és könnyen megoszthatja a sereget, annak felbomlásához vagy ahhoz vezethet, hogy Mogáék és a csapatok a bán ellen nem vállalják a harcot. Ezen álláspontját kategorikusan és azzal közölte a biztosokkal, hogy ő az egész ügytől távol tartja magát; egyúttal azt tanácsolta nekik, hogy a határozatokat - már csak az ő személyes aggodalma indokoltságának ellenőrzése végett is - kihirdetésük előtt hozzáállásának megismerése céljából terjesszék a tisztikar elé. A közös értekezlet nyomán a biztosok belátták a tisztikar azon - Batthyányéval egyező - nézetének helyességét, hogy a Ház végzéseinek a seregben történő közhírré tétele valóban nagy veszélyt idézne a hazára, ezért elálltak azok publikálásától. Ennek fejében viszont a tisztikar becsületszóra fogadta, hogy ha a bán nem engedelmeskedik a király - Lamberget kinevező - parancsának és a fegyverszünet lejártával újra elindul Pest irányába, akkor a sereg teljes erővel megtámadja őt, a tisztek pedig mindaddig nem teszik le fegyvereiket, amíg Jellacié egész hadával együtt el nem hagyja az országot. Batthyány állhatatossága most már másodízben járult kezdeményezőén hozzá a hadsereg egységének megőrzéséhez. Az ügyvezető miniszterelnök a történtek után azzal a helyesnek bizonyult feltételezéssel, hogy Lamberg a főparancsnokság tényleges átvétele előtt vele és Pesten akar találkozni, 28-ának koradélutáni óráiban visszaindult a fővárosba. Útközben kapta a honvédelmi választmány szembejövő futárjától a tájékoztatást, hogy a valóban Pestre érkezett és őt kereső altábornagy délelőtt a népharag áldozata lett. Vitathatatlan, hogy a szenvedélyek ^90^