Batthyány Lajos emlékezete (Szombathely, 2000)

Varga János: Batthyány és az 1848. évi szeptemberi válság

mányos szabadságot is hátrányosan érintő hatalomra tehet szert, és a közös főparancsnok kineveztetésével - a vérontás megelőzésén kívül - ennek is elejét akarták venni. A másik az, hogy Wessenbergék, illetőleg Pipitz államtanácsos, aki vélhetően az ötlet szülője volt, szükségesnek tartották, hogy a közös főparancsnokot állító királyi rendeletet magyar miniszter ellenjegyezze. Főparancsnok kinevezése a felségjogok közé tartozott, Magyarország viszonylatában azonban csak miniszteri ellenjegyzéssel vált érvényessé. Ezt az ausztriai kabinet is tudta, az udvarban azonban erről vagy megfeledkeztek, vagy abból a téves feltételezésből indultak ki, hogy az adott esetben, mellőzhető az ellenjegyzés, mert szeptember 23-tól Batthyány már csupán ügyvezető miniszterelnök, az Erdélyben működő Vay pedig a kormányalakítási felkérésre még nem tudhatott választ adni. Az ügy viszont - előterjesztésükben Wessenbergék ismételten hangsúlyozták ezt - mielőbbi intézkedést igényelt. Vagy talán úgy vélték az udvarban, hogy ebben a kérdésben felségjogával mindenki más kizárásával élhet az uralkodó? Tény, hogy Ferdinánd ahhoz a leiratához, amelyben tudatta Batthyányval Lamberg megbízatását, nem mellékelte a kinevezési okmányt, esetleges ellenjegyzéséről sem tett említést benne, vagyis nem kérte annak kontraszignálását. A pesti tanácskozmány - a zárt ülés - résztvevői mit sem tudtak a kinevezés előzményeiről. Ferdinánd azt sem tudatta Batthyányval, hogy szeptember 26-án elküldte a bánhoz Lamberget kinevező rendeletének másolatát a néphez szóló nyomtatott felhívással együtt. A zárt tanácskozás a nádor megjegyzéséből arra következtetett, hogy Lamberg már a táborban is van, és hogy kinevezéséről a katonaság mindkét oldalon ugyancsak értesült. Ezért a képviselők - feltehetően Batthyány javaslatára - közmegegyezéssel az alábbiakban állapodtak meg: Batthyány is utazzék a táborba, tárgyaljon Lamberggel és - Batthyány szavai ezek - „amennyiben tőle függ, a törvényes téren maradásra kényszerítse" őt. Arra, hogy ezt milyen módon kísérelje meg, a tanácskozmány nem adott neki konkrét tanácsot vagy utasítást. Valószínű, hogy a kísérlet lehetséges módjairól és arról, hogy Batthyány melyiket válassza közülük, nem is esett szó. Elméletileg két úton látszott elérhetőnek a megfogalmazott cél. Vagy rá tudja venni Batthyány Lamberget megbízatásának visszaadására, de ennek kétségkívül csak az lehet a következménye, hogy mást neveznek ki helyette. Vagy, ha a vérontás elkerülésének egyetlen biztosítéka Lamberg főparancsnoksága, ő maga pedig kezeskedik arról, hogy semmi olyant nem követ el, ami alkotmányellenesnek minősül, akkor - nyilván magával vitt - kinevezését Batthyány utólag, királyi felszólítás hiányában is ellátja kézjegyével, és ezáltal törvényesíti azt. Mivel feltételezték, hogy a kinevezésről a magyar sereg már magától Lambergtől értesült, Batthyány - a jelenvoltak helyeslése mellett - azt is feladatának vallotta, hogy kipuhatolja a katonaságnak az új helyzet által kiváltott hangulatát. Az ügyvezető miniszterelnök határozott kívánságára a tanácskozmány megígérte, hogy amíg Batthyány vissza nem tér a táborból, a Ház a szóban forgó iratokat nem fogja nyilvános ülésen tárgyalni, és velük kapcsolatban semmi, főleg olyan intézkedést nem hoz, amely törvénysértés látszatát kelthetné; szükségesnek ítélendő lépéseit csak azután teszi meg, ha Batthyány már beszámolt küldetésének ^ 88 **s>