Batthyány Lajos emlékezete (Szombathely, 2000)

Urbán Aladár: Batthyány Lajos miniszterelnöksége a legújabb kutatások tükrében

neket a csapatok csak a német szövetség szolgálatában fogják viselni, a közvélemény tudomásul vette, és másnap a csapatzászlókról levették a fekete-piros-arany színű szalagokat.

57 Nem került tehát sor arra, hogy a nagynémet egység hívei demonstráljanak a szimbolikus gesztus miatt. így eljött az ideje annak, hogy a kormány nyilvánosan megnyugtassa a konzervatív köröket: határozottan fel kíván lépni a magyar „szeparatista" törekvések miatt. Ez egyben a német egység híveivel szembeni első óvatos lépésnek ígérkezett, mivel a Habsburg Birodalom egységének védelmezése kizárta a frankfurti törekvésekhez történő csatlakozást, mert abból a magyar korona országainak ki kellett volna maradniuk. Doblhoff a császár Bécsbe indulásának napját, augusztus 8-át tartotta alkalmasnak a megfelelő nyilatkozat megtételére. Ezen a napon interpelláltatta magát a Reishsratban, ahol az egyik képviselő két kérdést tett fel a belügyminiszternek. Azt tudakolva egyrészt, hogy mi volt az eredménye János főherceg közvetítési kísérletének, másrészt pedig, hogy milyen álláspontot kíván elfoglalni a kormány Horvátországgal és Magyarországgal szemben. Az első kérdésre az volt a felelt, hogy az osztrák minisztériumot ezekről a tárgyalásokról nem tájékoztatták. Doblhoff ekkor beszámolt a Batthyányval történt levélváltásról és részletesen ismertette kormánya álláspontját. Majd Kossuthnak a népképviseleti országgyűlésen, augusztus 3-án elhangzott beszédével foglalkozott, amely a bécsi minisztériumot reakcióval vádolta, valamint a szláv elem támogatása és a német egység elhanyagolása miatt elmarasztalta.

58 Doblhoff természetesen hangzatos érveléssel utasította vissza a vádakat, különösen nyomatékosan hangsúlyozva német voltukat, s tiltakozva az ellen, hogy elárulnák „a német ügyet". Majd „minden nép született jogait" elismerve, a kormánynak arról a törekvéséről beszélt, amelynek célja „minden ausztriai nép egyesítése", - vagyis bevallottan a soknemzetiségű birodalom fenntartása. Éltetve azt a testvériséget, amely a Reichsratban fennáll azáltal, hogy ott „a Visztula követe az Adriai-tenger követével kezet fog", és kijelentette: „addig nem fogunk félni a viharfelhőktől, amelyek nyugaton és keleten ellenünk tornyosulnak, s ránk villámokat szórnak" A nyilatkozat legfontosabb része természetesen a befejezés. Feltehetően ennek a közleménynek az érdekében került sor az interpellációra. „Engedjék meg uraim - hangzott az utolsó mondat -, hogy végezetül azt közöljem Önökkel, hogy a minisztérium egy áílamirat megalkotásával foglalkozik, amely minden Ausztria és Magyarország közötti függő kérdést felölel, alaposan taglal és megmagyaráz, s amelyet Önök elé terjesztenek, hogy e viszonyt tökéletesen rendezhessék"

59 Ez bizony fenyegetően hangzik, főleg a következmények ismeretében. Doblhoff nyilatkozata alapján nyilvánvaló, hogy a Batthyány-Jellacic találkozó volt az utolsó kísérlet, hogy a magyar kormányt az egyre növekvő horvát fenyegetés árnyékában megfélemlítsék. Mivel a császári alterego személyesen győződött meg arról, hogy Batthyányi nem lehet engedményekre bírni, beleegyezését adta az „alkotmányjogi aggályok" kifejtésére, a hírhedt államirat elkészítésére. Ennek a munkálatai tehát augusztus elején már folytak, így arról az augusztus 12-én visszatért császár üdvözlésére Bécsbe utazott nádornak már bizonyos információi lehettek.

60 Ugyancsak a császárvárosban járt Eötvös, aki augusztus 23-án számolt be tapasztalatairól a minisztertanácsnak, és ez lehetett az utolsó lökés, hogy a rgn 52 s*s>