Batthyány Lajos emlékezete (Szombathely, 2000)

Urbán Aladár: Batthyány Lajos miniszterelnöksége a legújabb kutatások tükrében

hogy Batthyánynak a bánnal kapcsolatos rövidéletű illúziója Jellacicnak a német egység kapcsán tett kijelentésével függ össze. (Azzal, hogy ha a császár hadereje Frankfurtnak engedelmeskedik, ő a magyar királyt kívánja szolgálni.) De mi a magyarázata a bécsi németekre tett kijelentésének? A Kossuth Hírlapja tudósításából értesülünk, hogy július 28-án Batthyány Esterházy külügyminiszter kíséretében Doblhoff belügyminiszternél járt, ahol nyilván a horvát-magyar, illetve az osztrák-magyar viszonyról folytattak eszmecserét. A tárgyalás nem lehetett kielégítő, vagy inkább egyértelmű, ezért Batthyány elutazása előtt, július 30-án levélben fordult Doblhoffhoz. Megkeresésében arra kért választ, hogy az osztrák kormány szándékozik-e a Pragmatica Sanctionak érvényt szerezni és megvédeni a magyar koronához tartozó országok integritását, illetve, hogy Magyarország és Horvátország viszályában a Pragmatica Sanctiohoz szilárdan ragaszkodva támogatni fogja-e a magyar korona jogait? E kérdések oka pedig az - folytatta Batthyány -, hogy az osztrák kormány eddigi eljárása különböző feltételezésekre ad lehetőséget, amely a két kormány közötti feszültség oka, s a magyar minisztérium szeretne világosan látni ebben a kérdésben.

55 Doblhoff mindjárt másnap, július 21-én válaszolt. Az első kérdésre az osztrák kormány nevében kijelentette, hogy az „a Pragmatica Sanctio jogi kötelezettségeit egyetlen ebben érintett ország irányában sem vonhatja kétségbe", és el van szánva, hogy annak minden irányban teljes érvényt szerezzen. Ami a másik kérdést illeti: a horvátok kinyilvánították, hogy a magyar koronától nem akarnak elválni, és ők is a Pragmatica Sanctioból vezették le követeléseiket. Hiányzott azonban mindkét részről a Pragmatica Sanctio egyeztetett értelmezése és ebből fakadóan „a két ország közötti áílamjogi viszony alapos magyarázata" így a második kérdést az osztrák kormány nem válaszolhatta meg kellő biztonsággal, annál is inkább, mert a szóban forgó levélben sincs „világosan kifejezve", hogy a magyar kormány milyen természetű támogatásra tartott igényt. Az osztrák kormány nem vállalhatta magára, hogy az egyik vagy másik fél jogairól nyilatkozzon. Célja a bekövetkezett sajnálatos viszály kiegyenlítése, a polgárháború és a monarchia létét fenyegető lépések megakadályozása. A válasz emelkedett magabiztos befejezése így hangzott: „A belső béke megőrzése, a lelkek egyesítése a Pragmatica Sanctionak az összes rész számára egyformán jótékony védelme alatt és valamennyi nemzetiség egyenjogúságának elismerése az a cél, amelynek elismerésére az ausztriai minisztérium törekszik."

56 Doblhoff magabiztosságát az adta, hogy Radetzky július 25-én döntő győzelmet aratott Lombardiában a szard király csapatai felett. (Augusztus 14-én sor került a fegyverszünetre is.) De más tényezők is hozzájárultak A Wessenberg-Doblhoff kormány helyzetének megszilárdulásához. Innsbruckban ugyanis olyan stabilnak tekintették a főváros helyzetét, hogy augusztus 5-én bejelentették: 8-án a császár visszaindul székvárosába. Augusztus 6-án került sor arra, hogy a frankfurti „birodalmi" hadügyminiszter rendelete értelmében a bécsi helyőrség zászlóira tűzte a birodalmi színeket. A nagynémet szimpátiák miatt a kormány demonstrációktól tartott. A magyar kormány is várakozó álláspontra helyezkedett és elhalasztotta az újoncozási törvény vitáját, de az esemény rendzavarás nélkül zajlott le. Latour kijelentését, hogy a birodalmi szí^5 51 ^