Batthyány Lajos emlékezete (Szombathely, 2000)

Erdődy Gábor: Batthyány Lajos Magyarország nemzetközi mozgásteréről

magabiztos öntudattal jelentette be, hogy „Magyarország azt a helyet készül elfoglalni Európában, mely egy tizennégy millió lélekből álló és a modern eszméket haladék nélkül magáévá tett nemzetet megillette Az ígéretesen induló vállalkozás kiteljesedését az ellenforradalom őszi offenzívája azonban meghiúsította. A Habsburg diplomácia Párizsban és Frankfurtban egyaránt tiltakozott a magyar követek hivatalos jelenléte ellen, s a címzettek megrettentek a forradalmi válaszadás kockázataitól. Mint ismeretes, a kedvezőtlen fordulat idején Batthyány Deák társaságában Bécsben tartózkodott, hogy utolsó erőfeszítéseket tegyen az osztrák-magyar viszony tisztázására, Jellacic támadásának elhárítására, mindenekelőtt pedig politikai lelkiismerete megnyugtatására. A megállapodás érdekében a minisztertanács augusztus 27-én olyan törvényjavaslatot fogadott el a horvát kérdésben, amely szükség esetén teljes elválást ajánlott fel a horvátoknak, fenntartva a jogot Fiúméra és a magyar tengerpartra.

89 Ismeretes, hogy a kompromisszumkötés előmozdítására őszintén törekedve, Batthyányék további jelentős engedményekre is elszánták magukat, így például az államadósságból történő - tavasszal még mereven elutasított - részvállalás, a határőrvidék bécsi illetékességének elismerése és az önálló pénzkibocsátás helyett, egy esetleges bécsi banki kölcsön felvétele elől sem kívántak immár elzárkózni. Az ellenforradalom sikerein felbuzduló udvar azonban nem kívánt tárgyalásokba bocsátkozni, és az augusztus 31-én kibocsátott emlékirat alapján az önálló magyar pénz- és hadügyek felszámolását követelte. Történetírásunkban sokáig uralkodott az a feltevés, miszerint Batthyányék készek lettek volna az említett diktátum alapján „1867" szellemében alkudozni. Az egykorú források alapján azonban éppen az állítás ellenkezője bizonyosodott be.

90 A monarchikus hűség és a Habsburg-uralkodó által szentesített törvények megvédéséért folytatandó önvédelemi háború feloldhatatlannak tűnő ellentmondásában őrlődő Batthyány belső meggyőződéséből kiindulva is óvott a törvényesség feladásától. Szeptember 12-ei beszédében határozottan kifejtette, hogy „Veszélyes körülmények közt igen kevés frigyesre számíthatunk, s támaszunk alig van, de van egy támaszunk, mellyre bizton számíthatunk, s eza törvényesség ösvénye. Ha ettől eltérünk ... igen rövid illusió után nevetséges bukás lesz, minden törekvéseinknek vége'

91 - jósolta, de pozícióját még árnyaltabbá téve hozzátette: „én ezen ösvényt, ezen biztos sáncot elhagyni mindaddig nem fogom, míg szabadabb körben nem leszek, míg nem fogom magamban érezni a hatalmat, hogy ellenségeimmel győzedelmesen megvívhatok."

92 A törvényes út prioritására hivatkozó gondolatmenet tehát elvi kitérőt nyitott a letérés lehetősége előtt is, ami egyértelműen elárulja, hogy Batthyány ekkor már számolt a forradalmi megoldással is, de annak megragadását őszinte felelősségérzettől vezettetve csak megfelelő erőviszonyok esetén volt hajlandó számításba venni. A megfelelő erőviszonyok megteremtése érdekében szeptember 12-ét követően - amint azt Batthyány legjelesebb kutatója és ismerője historiográfiai jelentőségű munkássága során feltárta és bemutatta 93 személyesen élenjárva eljutott hadseregszervező tevékenységének csúcspontjára, amikor - immár ügyvezető miniszterelnöki minőségében - törvényességi aggályait félretéve, királyi szentesítés nélkül rendelte el kizárólag honvédzászlóaljakból toborzott 4?> 39 sm,