Személyes idő, történelmi idő - Rendi társadalom, polgári társadalom 17. (Szombathely, 2006)

AZ IDŐ A TÁRS(ADALOM)TUDOMÁNYOKBAN - Szilágyi Márton: „Megáll az idő" vagy „Az idő soha, soha meg nem áll"? Az idő mint probléma az irodalomtörténetben

28 Személyes idő - történelmi idő Szilágyi Márton lítés állhat legközelebb a történettudomány időkezeléseihez, noha teljes mértékben mégsem azonosulhat vele. Ha az irodalmi intézményrendszer állapota, módosulásai, az olvasóknak a szépirodalmi szövegekhez való hozzáférésének időben változó lehetőségei és a szövegek használatának történetileg eltérő módozatai állnak a vizsgálat középpontjában,

1 akkor az ezt értelmező interpretációnak el kellene oldozódnia a történetírás hagyományosan mégiscsak köztörténeti időtagolásától. Nem csupán azért, mert a köztörténet merev és punktuális évszámai nem jelentenek feltétlenül érvényes korszakhatárt bármiféle intézménytörténeti megközelítés számára sem - legalább ennyire lényeges az, hogy magának egy ilyen jellegű irodalomtörténeti kutatásnak más, olykor többféle időtapasztalattal kell szembesülnie. Példaképpen hadd utaljak arra, hogy nemcsak - a biográfiaírásban szokásos módon - az emberi élet léptékével kell számot vetnie, hanem ennél rövidebb tagolásra is szüksége lehet az egyes írói teljesítmények megítélésekor: régóta ismeretesek az olyan típusú irodalomtörténeti monográfiák, amelyek például a „fiatal" Bessenyei Györggyel vagy az „érett" Kosztolányival úgy foglalkoznak,

18 hogy nincs igényük egy majdani teljes pályakép megrajzolására. Ezzel szemben vagy inkább emellett azonban az irodalomtörténet szembesülni kénytelen az emberi élet tartamán messze túlnyúló folyamatokkal is. Az egyes irodalmi szövegek hagyományozódása során - akárcsak ha a magyar irodalomtörténet szempontjából igen lényeges kéziratos énekeskönyvekre gondolunk olyan szövegek első lejegyzésével is találkozhatunk, amelyek akár évszázados múltra utalnak vissza, ilyenformán pedig a szövegnek és aktuális olvasójának/lejegyzőjének a kapcsolata nagyobb időbeli távolságokat köt össze, mint amit az emberi élettartam jelenthet.

19 Arról a nyilvánvaló, s az irodalomtörténettől régóta vizsgált sajátosságról nem is szólva, hogy az irodalmi szövegek esztétikai hatáspotenciálja nincs keletkezésük korához kötve, hanem évszázados vagy még hosszabb távolságból is képesek lehetnek élményt kiváltani; ez a jelenség adhatja az alapját aztán annak a vizsgálatnak, amely egy-egy irodalmi szöveg időben változó értelmezéseinek feltárására irányul. Egy ilyen recepció-vizsgálat magától értetődően igényelheti az időbeliség érzékelését és tagoló szerepének megértését. Ám ugyancsak számításba veendő a családtörténet több generációs időtartama is, egyrészt az írói pályának, mint lehetséges karriertípusnak a családon be17 Egy ilyen típusú vizsgálat legújabb kísérlete: Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete, 1790-1867. Bp., 2002. 443 p. (Előmunkálatok Pest megye monográfiájához; 3.) 18 A két, némileg találomra kiválasztott példa: Bíró Ferenc: A fiatal Bessenyei és íróbarátai. Bp., 1976. 351 p. (Irodalomtörténeti könyvtár; 31.); Kiss Ferenc: Az érett Kosztolányi. Bp., 1979. 607 p. (Irodalomtörténeti könyvtár; 34.) 19 Vö. Csörsz Rumen István: Könyvek önmagunknak. Magyar kézirattípusok a 18-19. században. In: Az olvasó - az olvasás. Irodalmi tanulmányok. A Fiatal írók Szövetsége és a Doktoranduszok Országos Szövetsége által 1998. nov. 25-én rendezett konferencia előadásai. Szcrk. L. Simon László, Thimár Attila. Bp., 1999. 75-89. p. (FISZ könyvek; 1.) Számos konkrét példa található a következő szövegkiadásban: Közköltészet. 1. Mulattatók. S. a. r. Küllős Imola; mtárs. Csörsz Rumen István. Bp., 2000. 603 p. (Régi magyar költők tára. XVIII. század; 4.)