Személyes idő, történelmi idő - Rendi társadalom, polgári társadalom 17. (Szombathely, 2006)

AZ IDŐ A TÁRS(ADALOM)TUDOMÁNYOKBAN - Szilágyi Márton: „Megáll az idő" vagy „Az idő soha, soha meg nem áll"? Az idő mint probléma az irodalomtörténetben

.Megáll az idő" vagy „Az idő soha, soha meg nem áll"? Az idő mint probléma ... 29 lüli vonzerejére nézvést,

20 másrészt pedig olyan, több nemzedék kollektív teljesítményeként is felfogható intézményeknek az értelmezése miatt, mint amilyen például egy főúri-családi könyvtár.

21 Újabb, sajátos lehetőséget jelenthet annak vizsgálata, hogy bizonyos, a történetírástól korszakfordulónak tekintett események - melyek hagyományosan csaták, háborúk, békekötések, felkelések stb. szoktak lenni -, amelyek az adott esetben akár jelentős változásokat hozhattak a politikai intézményrendszerben vagy a nyilvánosságban, rendelkeztek-e valódi sorsfordító hatással egy konkrét írói életpálya mikrotörténeti dimenziójában is, akár az életmódot, az életformát, a megélhetési bázist, akár az írói életmű alakulástörténetét tekintve. Ez persze már akár oda is elvezetheti az irodalomtörténészt, hogy ezen a szinten is az egységes, nagy irodalomtörténeti korszaknarratívák feldarabolását kell megtapasztalnia. Egy-egy történeti periódus vagy hosszabb időpillanat ugyanis egymástól gyökeresen eltérő reakciókat, korforduló-tapasztalatokat mutathat, és ezek közül „az" igazit, „a" hiteleset többnyire csak ideologikus premisszák vagy bevallatlan egyéni rokonszenvek alapján szokás kiválasztani. Természetesen elképzelhetők másféle variációk is az irodalomtörténet felől belátható ternporalitás vizsgálatában annál is inkább, mert az egyes irodalmi korszakok jelentősen eltérnek a szövegek hagyományozásának és kezelésének technikájában is. Ezek a sajátosságok pedig nagyban befolyásolhatják a számunkra utólagosan föltáruló időtapasztalatok hozzáférhetőségét. Gondoljunk csak Richard Gilman megjegyzésére, amellyel jól poentírozva jellemezte a múlt jelenlétének lehetőségét az antikvitásban: ,^i sors iróniája, hogy miközben a klasszikus társadalmak azt kívánták megőrizni, amit értékeltek, idővel azt kezdték értékelni, ami megőrződött."" Ebben az értelemben is mindig ki van szolgáltatva a jelen a múltnak, ugyanis ha valami nem őrződött meg, utólag sem tudunk az egykori klasszifikálás szempontjai „mögé" látni. A rendelkezésünkre álló szövegek - szépirodalmiak és ezekre vonatkozó értelmezések vagy dokumentumok - tüzetes olvasása azonban igen sokrétű forrást jelenthet a változások és variációk időbeli létmódjának megértésében. S ami talán a legfontosabb: segíthet abban, hogy komolyan vegyük az irodalomtörténet történeti jellegét, amely számomra kétségkívül a legtöbbet ígérő, legtermékenyebb szemléleti álláspont. Az időbeliségre, az időben való létezésre irányuló állandó figyelem pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy a múltra vonatkozó konstrukcióink valamit meg tudjanak jelenhetni az idő többféle megtapasztalásából. Ennek értelméről - egy konkrét életpálya vizsgálatában - lásd Sziláéi Márton: Lisznyai Kálmán. Egy 19. századi írói életpálya társadalomtörténeti tanulságai. Bp., 2001. 17-28., 70-72. p. (Irodalomtörténeti füzetek; 149.) 21 Ennek módszertani kérdéseire lásd Monok István: Könyvkatalógusok és könyvjegyzékek Magyarországon, 1526-1720. Forrástipológia, forráskritika, forráskiadás. Szerk. Császtvay Tünde. Szeged, 1993. 95 p. (Olvasmánytörténeti dolgozatok; 5.) 22 Gilman, Richard: A dekadencia, avagy egy jelző különös élete. Ford. Fridii Judit. Bp., 1990. 63. p. (Mérleg)