Személyes idő, történelmi idő - Rendi társadalom, polgári társadalom 17. (Szombathely, 2006)
A „BOLDOG BÉKEIDŐKTŐL" AZ „ÁTKOSOKIG": KORSZAKKÉPZÉS A MAKROTÖRTÉNELEMBEN, ILLETVE A MEMOÁROKBAN ÉS AZ ORAL HISTORYBAN - Karlaki Orsolya: Ritka minta: Fehér Holló őrs. A hivatalos és megélt úttörőmozgalomról
278 Személyes idő - történelmi idő Karlaki Orsolya telmezte (át) múltját, és milyen értékelvárásokat közvetít számára a múlt megítélésével kapcsolatban a jelen. 2001-ben egy dolgozat született, amelynek elkészítéséhez készségesen nyújtottak segítséget az említett személyek. A következő évben elkészült egy dokumentumfilm is a történetről, ám az ebben való szereplés már nem volt mindenki számára vállalható. Az interjúkészítés során megtapasztalhattam azt, hogy az eltérő egyéni életutak alapján ki-ki mennyire másként viszonyul életének ehhez e korszakához, amelyben az adott történet is helyet kapott. Még akkor is, ha ez a pajtásbeli történet - ahogy ezt többen megfogalmazták -, nem volt egy „vállalhatatlan" esemény. Az osztályfőnök - aki egy idős, nyugdíjas asszony, és aki a háború előtt szerzetesként szolgált a Szatmári nővéreknél -, azt kérdezte, hogy nem lesz-e valami bajom, ha olyan tiltott dolgokkal foglalkozom, mint az úttörők. Azt is nehezen hitte el, hogy az úttörőszövetség nem szűnt meg. Ő több rendszerváltást is meg- és átélt, megtapasztalta az óvatosság, félelem szülte kényszert. Az ő fejében a rendszerváltás óta ez a mozgalmi tevékenység a múlt foltjai közé tartozott, amiről nem illik beszélni, különösen jót mondani. Számára a feltételezett közvélekedés alapján ez a történet is tabunak számított. Hivatkozásaiban összemosódtak a különböző iskolai események, de erre a Hollós történetre emlékezett, hiszen ez az utolsó osztályával történt meg, és utána ő nyugdíjba is ment. Ez az emlék nagyon meghatározó volt, mivel osztálya rendszeresen szerepelt a Pajtásban, és ez ő saját munkáját is dicsérte. Az osztályfőnök több fotót is őrzött ebből az időből. Kezdeti óvatosságát sikerült feloldanom, és a filmben is készségesen elmondta tapasztalatait. Az újságíró - aki a történet kitalálója volt - a Pajtásnál volt státuszban. Óvatosan körbeinformált, mire is fogom én ezt felhasználni, mi célom van nekem egy idős ember emlékeivel. Őt szintén arra tanította az idő, hogy a számára egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen dolgok, nagyjából a nyugdíjba vonulásától kezdve felül vizsgálandóak. Folyamatosan értelmezte a múlt rendszert és bizonygatta, hogy a mozgalomnak voltak pozitív oldalai is, és nem akarta saját szerepét és múltját szégyellni. A történet idejét az újságíró egy autó vásárlással idézte fel: úgy emlékezett, hogy akkoriban vásárolt egy 1200-as Ladát. Emlékei szerint ez lett a történet halála, mivel irigyei lettek emiatt, és elhallgattatták, mert túl sok újságnak dolgozott. A filmbeli szereplésen sokat gondolkozott, és végül visszalépett tőle. Mind a két idős ember elbeszéléseiben érezhető volt, hogy a múlt többszöri újragondolásával egyben új és új identitásokat kell találniuk. Az oly gyakran emlegetett makro- és mikrotörténetek leküzdhetetlen távolsága a diákok elbeszéléseiben inkább volt tetten érhető, de a két idősebb ember számára a politika nagyon is átélendő valóság volt. Egy másik korosztályt képviselt a fotós, aki az első évben készítette a regényhez a képeket. Ő már a 2. világháború után született. A történet idején még pályakezdő volt, aki remek lehetőséget kapott azáltal, hogy a Pajtás fotósa lehetett. Visszaemlékezései inkább a technikai részletekre terjedtek ki. Nem értékelte
