Személyes idő, történelmi idő - Rendi társadalom, polgári társadalom 17. (Szombathely, 2006)
A „BOLDOG BÉKEIDŐKTŐL" AZ „ÁTKOSOKIG": KORSZAKKÉPZÉS A MAKROTÖRTÉNELEMBEN, ILLETVE A MEMOÁROKBAN ÉS AZ ORAL HISTORYBAN - Szabó Csaba: A múló idő, a távlat és az empátia. A fiatal Miklós Imre interjúk és dokumentumok tükrében
264 Személyes idö - történelmi idő Szabó Csaba érettségi vizsgát sem. Erre egyébként meg lett volna a lehetősége a háború után is. Egyetemi tanulmányait 1962-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyszakos, történelem tanári szakán, esti képzésben, érettségi nélkül kezdte meg, és 1966-ban fejezte be vörös diplomával. 13 BEVONULÁS, FOGSÁG Miklós Imre 1944-ben történt önkéntes bevonulását azzal indokolta, hogy a háború végén egyre inkább kezdték elvinni az ő korosztályát is. Egyik leánytestvérének a vőlegénye - majd későbbi férje - főhadnagy volt a 18. légvédelmi tüzérségnél Miskolcon. Őt kérte meg a család, hogy segítse Miklós Imre bevonulását, amit a sógorjelölt meg is tett. A légvédelmi osztály a front alakulásának következtében Győrbe került, ahol 1944 őszén beásták magukat. Ide vonult be Miklós Imre. Zavaros a visszaemlékezés a bevonulás körülményeit illetően. 1944 tavaszán, amikor az iskolai félév véget ért, és Miklós Imre németből megbukott, egyáltalán nem hívták be katonának a középiskolásokat. A Miklós családnak sem kellett attól tartania, hogy a nagyobbik fiút 17 évesen, egy évvel az érettségi vizsga előtt elviszik. Inkább az lehetett a háttérben, hogy Miklós Imre valami okból nem vállalta az ismétlővizsgát, vagy ha mégis, akkor az esetleg nem sikerült neki, ezért meg kellett szakítania középiskolai tanulmányait. Ebben a helyzetben már behívhatták volna katonának, és a család talán valóban úgy akarta jó helyen tudni, ha valami rokon katonatiszt közelébe kerül. Mindenesetre az is érdekes, hogy éppen 1944 őszén, amikor már mindenki szabadulni igyekezett a katonaságtól, Miklós Imre mégis bevonult Győrbe a 18. légvédelmi tüzérséghez. 1945 februárjáig maradtak Győrben, amikor is bevagonírozták, és ÉszakNémetországba szállították az egységet, fegyvereink alig voltak, géppuskákkal kellett lőni támadó amerikai gépekre. Nevetséges dolog volt: ők szétbombázták az egész repülőteret, mi pedig géppuskával lőttünk repülőgépekre. Ketten ültünk egy ilyen bunkerban, és nem lehetett nem lőni: számon kérték, ha a töltények megmaradtak. Ha viszont lőttük a gépeket, annál jobban bombáztak minket. Annyi eszem már volt, hogy valamit kitaláljak. Mondtam annak a katonának, akivel együtt voltunk: »Öregem, ne törődj semmivel, akkor lőjünk, amikor elmegy a gép, vagyis utána kell lőni. A lényeg az, hogy fogyjon el a lőszer!« Ez volt ott az egész tevékenységünk." A katonák többsége már Győrben letört, rosszkedvű és szomorú volt. A hazát elhagyó, az ismeretlenbe távozó, az értelmetlenbe kényszerített társaság elkeseredetten vette tudomásul a menetparancsot. Odakint végleg szétesett minden, és a tisztek hiába próbáltak fegyelmezni embereiket. Mindenki azon gondolkodott, hogyan lehetne hazajutni: ,J?n a sorkatonák között voltam. Amikor maguk között beszéltek, teljesen egyértelműen úgy nyilatkoztak, hogy nincs ennek értelme. Egyetlen törekvésük volt: hazamenni!" 13 Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltára. A Bölcsészettudományi Kar esti és levelező tagozatos hallgatóinak törzskönyvei 68. köt. 85. anyakönyvi lap.
