Személyes idő, történelmi idő - Rendi társadalom, polgári társadalom 17. (Szombathely, 2006)
A FORRÁSOK BELSŐ IDŐSÍKJA ÉS A TÖRTÉNÉSZ PERSPEKTÍVÁJA - Knézy Judit: Paraszti és cselédértékek tántorgása a gyorsuló időben 1945 és 1970 között
188 Személyes idő - történelmi idő Knézy Judit például amikor az egyik termelőszövetkezetben műtrágyát vártak, és az állomásra érkezett cementet vélték annak, ezért szétszórták a földeken. Ezek után „kaszakű termelő szövetkezetnek" 12 nevezték őket a környékbeliek. Mindenesetre első komoly értékként kell elkönyvelni a volt cselédeknél - már aki képes volt közülük erre - az évszázados félelem legyűrését. Több megjegyzés elhangzott arról, hogy az új gazdák nem tudták megszervezni a munkát, és ismét a bizonytalanság érzéséből fakadhatott, hogy nem mertek kockáztatni, beruházni, sőt hogy elitták, amit kaptak. 13 Az árnyaltabb kép kialakításához ezért kezdtem pozitív példákat is keresni a cselédértékekről, mentalitásról. A „gyorsuló időben" az egykor értéknek tartott vonások, tulajdonságok vagy eltűntek, vagy értelmüket veszítették. Egyes esetekben előtérbe kerültek a körülmények miatt negatív vonzataik is. A fennmaradó értékeknek azok bizonyultak, amelyek a változások ellenére is összetartották a családokat, közösségeket és megkönnyítették életüket. VÁLTOZÁSOK A PARASZTI MENTALITÁSBAN A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT A két világháború között élt parasztok mentalitása nagyon sokat változott a 19. század végéhez képest. Értékként megmaradt a táj, az otthon szeretete, a birtok, a vagyon védelme és megőrzése, a munka fontossága, a munkát jól bíró ember becsülete, bármely rétegbe tartozott is az illető. Az első kaszás, az első kapás presztízskérdésnek számított még az 1950-es években is. Amíg nem voltak megfelelő vetőgépek, a jó vetőembert is számon tartották. A termelőszövetkezetben is, mikor annyira sáros volt a föld, hogy nem lehetett géppel rámenni, elővették a régi, idősebb gazdákat, akik még tudtak kézzel vetni. Az 1970-es évek végén például Kaposmérőn 10-12 vetőember végezte így a munkát. Egyikük visszaemlékezése szerint igen szép látvány volt ez, élvezték a résztvevők és az összegyűlt nézősereg is. Alapvető érték volt a család és a vagyon egybetartásának szándéka, az utódok boldogulásának segítése, a nagyobb közösséghez való alkalmazkodás, és az azért tenni tudás. A szegényebbek sok mindenért megszólták a módosabbakat, akik nem úgy éltek javaikkal, ahogy azt a szűkebb közösség jónak tartotta volna, illetve, ha maguk nem vettek részt a munkákban. Ugyanakkor a szegényebbeket is lekicsinyelték a gazdagabbak, ha nem voltak elég szorgosak, józanok és erkölcsösek. Felgyorsult a falvak népének élete, és ők kénytelenek voltak az új tempót elfogadni és követni. „Az én gyermekkoromban még minden csendes volt. ... Az idősebbek nem voltak annyira törekvők. Anyósom, amit örökölt, abba meg is halt. De édesanyám nagyon törekvő volt, többet jártak a közel piacokra, vásárokra, be a városba házakhoz is, hogy el tudják adni terményeiket, hogy pénzFalucsúfolók Lábodon. Szerk. Mike Györgyi. Kaposvár, 1967. 7. p. (Útjelek; 1.) 13 Rippl-Rónai Múzeum Néprajzi Adattára (továbbiakban: RRMNA) 1417. sz. Kiss József gyűjtése. Kisbajom, Nagybajom. Lásd még Szelei Balázsnó: Cselédönéletrajz. = SHH 1978. 1-3. sz. 57-60. p.
