Személyes idő, történelmi idő - Rendi társadalom, polgári társadalom 17. (Szombathely, 2006)
AZ IDŐ A TÁRS(ADALOM)TUDOMÁNYOKBAN - K. Horváth Zsolt: Lineáris? Homogén? Folytonos? Szempontok az idő fogalmának társadalomtudományos dekomponálásához
18 Személyes idö - történelmi idő K. Horváth Zsolt gály tengermozgása hordoz. Ez a történelem rövid, gyors, ideges rezgésekből áll. Természetének megfelelően hiperérzékeny, a legkisebb rezdülés is valamennyi mérőműszerén leolvasható. Persze ez a legizgalmasabb, emberi szempontból a leggazdagabb, de legveszélyesebb is. Ne bízzunk ebben a még izzó történelemben, ahogyan azt a kortársak a miénkhez hasonlóan rövid életük ütemében átélték és leírták. Az ő haragjaik, álmaik és illúzióik mérhetők le benne. ... így végül a történelem síkokra bontásához jutottunk el, más szavakkal a történelmi időn belül egy földrajzi, egy társadalmi és egy egyéni idő megkülönböztetéséhez, vagyis az embernek személyek egész sorára való szétbontásához " ]b Braudel jelentős lépést tett afelé, hogy számot vessen azzal a problémával, hogy az effektív, köznapian elgondolt fizikai idő használata nem elégséges a történetírás magyarázó rendszereiben. Itt nem is annyira a hagyományosan értett idő dekomponálásáról kellene beszélni, hanem különböző, a változások észlelésére alkalmas temporalitásokról. Jacques Le Goff mutatott rá egy cikkében arra a tendenciára, ahogyan a „hosszú időtartam ,, fogalmát valamiféle „hosszú kronológiai metszeteként kezdték félreérteni, ahelyett hogy fejlődési ritmusként tekintettek volna rá. 1 A filozófusok - köztük Louis Althusser és Étienne Balibar többek között azt kifogásolták Braudel elképzelésében, hogy mindössze megállapította, hogy vannak különböző idők, és ezekben az eltérő tempralitásokban más-más ritmus szerint megy végbe a változás, az átalakulás, ám nem mutatta ki, hogy ezek mennyiben konstrukciók; hogy nem egy eleve adott ritmus állapít meg a történész, hanem ő maga fektette le az idő ilyetén érthetőségének feltételeit. 18 Braudel így - és ez a később született Történelem és a társadalomtudományok: a hosszú időtartam című cikkéből még inkább kiderül - egy realista időképződmény keretei között tartotta felfogását. 19 Amennyiben nem ismerjük fel, hogy az idő utólagosságban konstruálódó tényező, hanem eleve föltételezzük létét, akkor a történetírói, kutatói „saját szempont"-ot sem fogjuk tudni megjelölni az időben, márpedig az idő történetisége elgondolásának lehetősége éppen a saját nézőpont kiemelésében rejlik. Ezzel természetesen lemondunk arról is, hogy a történelem olyan elementáris tapasztalatra épüljön, mely lehetővé tenné egy „objektív nézőpont 11 kijelölését, s abból a múlt megjelenítését. Ha nem létezik önmagában álló, „objektív,, időhöz rögzített történeti valóság mint eleve adott tényösszesség, márpedig mai tudásunk szerint nincs ilyen, akkor a megérthetöség szinte óhajtja, igényli a szempontot: ez a feltétel a megértés sine qua nonja. Ezt a sok történész számára mindig szentségtörő gondolatot nem is mostanában fogai16 Braudel, 1996. I. köt.. 4-5. p. 1 Vesd össze Le Goff, Jacques: Le changement dans la continuité. = Espaces Temps, 1986. No. 34-35. 20-22. p. '* Értékelésére lásd Leduc, Jean: Les historiens et le temps. Conceptions, problématiques, écriturcs. Paris, 1999. 48-53. p. 1Q Braudel, Fernand: A történelem és a társadalomtudományok: a hosszú időtartam. = Századok, 1972. 4-5. sz. (továbbiakban: Braudel, 1972.) 986-1012. p. így fogalmaz: ,Jsfem maga az idö, csak ennek az időnek a feldarabolása a szellemünk terméke" Braudel, 1972. 1008. p.
