Személyes idő, történelmi idő - Rendi társadalom, polgári társadalom 17. (Szombathely, 2006)
AZ IDŐ A TÁRS(ADALOM)TUDOMÁNYOKBAN - K. Horváth Zsolt: Lineáris? Homogén? Folytonos? Szempontok az idő fogalmának társadalomtudományos dekomponálásához
Lineáris? Homogén? Folytonos? Szempontok az idő fogalmának társadalomtudományos ... 17 természetére, intenzitására ural, mintsem hiányára, és amennyiben meghatározzuk mértékét, látjuk mennyiben folytonos valami önmagával, és mennyi benne a megváltozott, új elem. Mint a nagy ciklusok kutatásában érdekelt gazdaságtörténész, azonban nem tudja elgondolni, hogy mire is szolgálna az idő fogalmának egyre kisebb szekvenciákba való tördelése, lebontása: ,,/á történelmi idő nem osztható a végtelenségig, hiszen az ember egy határon túl képtelen a csökkenő időtartamokat érzékelni. Sőt a felosztásnak ennél is korábban gátat szab az, hogy a történészt nem érdeklik az egészen rövid idő alatt lejátszódó eredmények. ... Ha akarjuk meghatározhatjuk, hogy mennyi pamutszálat termelnek egy perc alatt, de valószínű, hogy ez az adat még a fonodái művezetőt sem érdekli." 1 * Gerschenkron elegáns írásának idézése már csak azért sem volt véletlen, mert felhívja a figyelmet arra a stratégiára, ahogyan a gazdaságtörténet - talán elsőként a történetírásban - a legtermékenyebben dekomponálta az idő fentebb summázott hagyományos elgondolását, és instrumentalizálta annak számára termékeny aspektusait: a statisztikák készítése, az adatok sorozatokba rendezése, a ciklusok felállítása (a példa címén: Labrousse struktúra-konjunktúra fogalompárja, a „hosszú időtartam" braudeli elgondolása, Kondratyev 50 éves ciklusai, a dupla ciklus, hiperciklus elmélete 15 ) stb. egyúttal az idő új, a korábbinál jóval szofisztikáltabb elgondolását tette lehetővé. Ebben az esetben természetesen olyan struktúrák, nagy trendek elemzésére és fogalmi elgondolására kerül sor, amelynek során - és erre világítanak rá Gerschenkron fentebbi sorai - a történeti-társadalmi cselekvők tapasztalati világában gyökerező problémáknak nincs igazán létjogosultsága. E felfogások közül legérdekesebb - kell-e mondani? - Fernand Braudel elképzelése, melyet A Földközi-tenger és a mediterrán világ II Fülöp korában című háromkötetes doktori értekezésének első kiadásához írt előszavában fejtett ki. „Az első rész - írja - egy szinte mozdulatlan történelemmel foglalkozik, az ember és környezete kapcsolatának történetével, amely lassan folydogál, lassan változik, gyakran visszafordul, bizonyos ciklusokat szüntelenül újrakezd. Nem mellőzhettem ezt a szinte időtlen történelmet, amely az embert az élettelen dolgokhoz kapcsolja, és nem elégített volna ki egy a történelemkönyveket hagyományosan bevezető földrajzi áttekintés ... E fölött a mozdulatlan történelem fölött kirajzolódik egy lassú ütemű történelem, a csoportok, a csoportosulások története, amelyet társadalomtörténetnek is nevezhetnénk ..., [és] amely sorra veszi a gazdasági rendszereket, az államokat, a társadalmakat és a kultúrákat ... Végül a harmadik rész a hagyományos történelemé, a nem emberekre, hanem az egyénekre szabott történelemé, amelyet Paul Lacombe és Francois Simiand eseménytörténetnek nevezett: a kavargó felszíneké, a hullámoké, amelyeket a da14 Gerschenkron, 1984. 492. p. 15 Lásd Braudel, Fernand: A Földközi-tenger és a mediterrán világ II. Fülöp korában. Ford. R. Szilágyi Éva. Bp., 1996. (továbbiakban: Braudel, 1996.) 2. köt. 943-951. p.