Írástörténet, szakszerűsödés - Rendi társadalom, polgári társadalom 6. (Szombathely, 2001)

III. SZAKSZERŰSÖDÉS ÉS ISKOLÁZTATÁS - Szabó Béla: Magyarországi joghallgatók külföldi akadémiákon a 16-18. században (Kérdések és eredmények)

Magyarországi joghallgatók külföldi akadémiákon a 16-18. században 89 és a Joghallgatói" névtelenségből levéltári adatok alapján „kiemelt" személyek irodalmi illetve gyakorlati tevékenységének a feltárása bővítheti ismereteinket a magyar jogtörténet eme „sötét" korszakáról. Három fő irányból közelítettem a felvázolt problémához. Az első kifejezetten jogtörténeti, jogoktatás-történeti vizsgálat: képet kellett alkotnom a koraújkor európai jogi oktatásáról, annak fő irányzatairól, alapfogalmairól, korszakairól, területi sőt egyetemenkénti eltéréseiről. A jogtörténészek között közkézen forgó összefoglalások

8 hasznosítása mellett érdeklődésem azon egyetemek illetve jogi karok felé fordult, ahol az egyes korszakokban különösen sok magyarországi peregrinus iratkozott be a juristák közé. A kiválasztott és a jogi oktatás fejlődését, irányváltásait is szerencsésen reprezentáló jogi karokról készített, lehetőség szerint a tananyagra, az oktatás módszerére, a jogászprofesszorok - több esetben még össze nem állított - listájának rekonstruálására, a frekventált időszakok nevesebb professzorainak rövid pályaképére kiterjedő vázlatok remélhetőleg tájékoztatást adnak arról, mit hozhattak haza a magyarországi joghallgatók. A különböző korszakokban vizsgált egyetemek a következők: 1.) tradíció: Padua, Bécs; 2.) humanizmus: Bázel, a sturmi, majd berneggeri Strassburg; 3.) usus modernus: Jena, Leiden; 4.) felvilágosult-természetjogi: Halle, Göttingen, Bécs. A megszerzett, vagy megszerzendő ismeretek tekintetében ezt egészíthetik ki - második megközelítési irányként - a joghallgatóink által magán vagy nyilvános aktus során megvédett disputációk, disszertációk. Az utóbbi időben az európai jogtörténeti kutatásokban nagy szerepet kapott ezen jogoktatási melléktermékek „triviális irodalmi" tömegjelenségként való kezelése, elsősorban mint a személyi adatok kimeríthetetlen tárháza, másrészt a ius commune szakközönség körében való terjesztésének eszközeként, mint irodalomszociológiai vizsgálati lehetőség. A magyarországi vitatkozóval kapcsolatba hozható, eddig feltárt mintegy 130 jogi és joghallgató által védett politikai disszertatió címéből a szinte egész Európából beszerzett másolatok alapján, mintegy 100 tartalmi elemzésére van lehetőségünk. A disputációk szerzősége körüli évszázados viták eldöntetlensége ellenére is jelentős eredményeket várhatunk ezen művek vizsgálatától elsősorban pl. Coing, Helmut: Die Juristische Fakutät und ihr Lehrprogramm. (Handbuch der Quellen und Literatur der neueren europäischen Privatrechtegeschichte. München, 1977. II/I.) 53-55. pp.; Burmeister, Karl Heinz: Das Studium der Rechte im Zeitalter des Humanismus im deutschen Rechtsbereich. Stuttgart, 1974. 9 Ranieri, Filippo: Juristische Universitätsdisputationen im 17. und 18. Jahrhundert. Zur Analyse der deutschen Autoren und Händlermarktes (Historische Soziologie der Rechtswissenschaft. Ius Commune Sonderhefte. Frankfurt am Main, 1986.) 157.

p.; Mommsen, Karl: Katalog der Basler juristischen Disputationen 1558-1818. ed. Werner Kundért. Frankfurt am Main. 1978.) 15-16.pp.; Marti, Hanspeter: Philosophische Dissertationen deutscher Universitäten 16601750. Eine Auswahlbibliographie. Müchen. 1982.