Írástörténet, szakszerűsödés - Rendi társadalom, polgári társadalom 6. (Szombathely, 2001)

I. ÍRÁSTÖRTÉNET - ÍRÁSBELISÉG - Veszprémy László: A 12. századi magyar kódexírás alakulása

54 írástörténet - szakszerüsödés Veszprémy László kori kéziratok ismert és ismeretlen példányait, eredetiben vagy fényképen. Magunk is a kiállítás katalóguskötetének gyakorlatához csatlakoznánk, amely a magyar vonatkozású liturgikus jogi, tudományos kéziratok esetében - kizáró ok híján - valószínűsíti hazai másolásukat. Egy-egy tévedésből idekapcsolt, esetleg csak hazai használatú kézirat vagy éppen töredék nem hamisítja meg a képet. Annál is inkább, mivel az első századokban semmiféle hazai írástartomány (Schriftprovinz) valószínűsítésére nincsen okunk, és joggal feltehető, hogy Közép-Európa - ideértve a délnémet, cseh-morva területek egy részét is - hasonló jegyeket mutatott fel. Ennek bizonyítása természetesen még hátra van, Hajnal István csak az oklevélírás nyugat- és közép-európai együttmozgására tett értékes megfigyeléseket. A már említett kódexkiállítás alapján is indokoltnak tűnik a 12. század kiemelése az Árpád-kor évszázadai közül. Ali. századhoz viszonyítva emlékeink száma megsokszorozódott, és ami nem kevésbé fontos: a század végétől már megfigyelhető a késő-karoling könyvírás jellemzőit megőrző írástípus gótizálódása, a gót írás egyre több jegyének megjelenése írásmintáinkban. Amikor 1983ban a Pray-kódex írásképével foglalkoztam, jellemző módon azt, a nyugati írásfejlődéstől való lemaradás, és egy relatív közép-európai konzervatív írásgyakorlat magányos hazai emlékének tekintettem. Az írás párhuzamait már akkor is dél-német területeken találtam meg, és voltaképpen e közös regionális hasonlóságok kifejtése - vagy legalábbis vázolása -jelen referátum tárgya. Ami jórészt jellemző 12. századi kéziratainkra, az a késő-karoling könyvírás továbbélése, és a gót kiforrott írás viszonylag későbbi jelentkezése. Talán nem tévedünk, ha ennek okát már elöljáróban a dél-német - bajor, osztrák - területeken elterjedt ún. ferde ovális stílus közvetlen illetve közvetett hatásában keressük. Bár e stílus egyáltalán nem tekinthető kizárólagosnak e területeken, mégis hosszú időre konzervált egy, a későromán írásgyakorlat jellemzőit mutató írást. így úgy véljük, innen eredeztethető a magyar kódexek egy jó részének ilyen jellegű írásképe, és nem egy sajátosan magyar, hanem egy regionális írásgyakorlat keretében szakadt le a nyugat-európai, mindenekelőtt francia gyakorlattól, ahol a gót írás térnyerése gyorsabb ütemben és látványosabban ment végbe. Ez persze korántsem jelenti azt, hogy az írás a 11. és 13. század között változatlan maradt volna, inkább azt jelzi, hogy a ferde ovális típusú írásgyakorlat elég teret hagyott a gótizáló jelenségek térhódítására az írások duktusában, traktációjában. Ebből persze - éppen a Hajnal által is vallott szociológiai szemlélet jegyében - arra is következtethetnénk, hogy a térség társadalmi és kulturális fejlődése általában tükröződik-e a viszonylag konzervatív írástípusban, vagy inkább műfajokhoz köthető, vagy méginkább egyes kolostori, egyházi központok bevált írásgyakorlatával találkozunk? A magyarországi igényeket a nyilván kolostori írásgyakorlaton nyugvó stílus jól kielégíthette, és a fennmaradt kódexek arányából kikövetkeztethetően a korabeli kéziratok egy nem jelentéktelen része is így íródhatott. 4 A kiállítás katalógusa „Kódexek"