Írástörténet, szakszerűsödés - Rendi társadalom, polgári társadalom 6. (Szombathely, 2001)

I. ÍRÁSTÖRTÉNET - ÍRÁSBELISÉG - Veszprémy László: A 12. századi magyar kódexírás alakulása

Veszprémy László A 12. SZÁZADI MAGYAR KÓDEXÍRÁS ALAKULÁSA* Hajnal István már a két világháború közötti években jó érzékkel ismerte fel, hogy a nyomdatechnikai eljárások tökéletesedése következtében az Európaszerte egyre nagyobb számban megjelenő írásmintagyűjtemények új lehetőségeket és távlatokat nyitnak a paleográfia diszciplínája előtt, egyúttal persze új feladatokat is kijelölnek. Európai látókörű tudós lévén, számára magától értetődő volt, hogy a magyar írásmintákat sohasem magában próbálja értékelni, hanem európai párhuzamok, nyugat- és közép-európai minták egyidejű figyelembevételével, így járt el már 1921-ben megjelent magyar írástörténetben, de ugyanezt a gyakorlatot követte a pályája végén megjelent, összefoglaló francia nyelvű monográfiája Mezey László által befejezett oklevélgyűjteményének közreadásakor is. Teljes mértékben érthető, hogy Hajnal figyelme az oklevélírások felé fordult, hiszen az oklevelek nagy száma, a kancellária technika és gyakorlat szakszerűsödése és az üzemszerűvé válás irányába mutató fejlődése egybevágott a modern, akkor még inkább újszerűnek tekinthető szociológiai, társadalomtörténeti szempontú megközelítés és munkamódszer kívánalmaival.

1 Persze más, merőben technikai oka is volt annak, hogy a kódexírások vizsgálata háttérbe szorult. Nagyon kis számban maradtak fent az első századokból, és hazai másolásuk bizonyítása - scriptor bejegyzések híján - lehetetlen. A kutatás figyelme inkább egy-egy kéziratra irányult, így pl. az Admonti (Csatári) bibliáról egyértelműen bebizonyosodott, hogy az nem magyarországi munka volt.

2 A bizonytalanságokat jól mutatja, hogy még a hazai vonatkozású bejegyzéseket tartalmazó kéziratok, így az esztergomi Énekek éneke-kommentár és az iskoláskönyv kapcsán is felmerült azok nem magyarországi másolásának lehetősége, miként Anonymus Gestájának egyetlen kéziratának hazai másolása is bizonyításra szorult.

3 Nem kis tudománytörténeti jelentősége volt az 1985/86. évi budapesti kódexkiállításnak, amely eddig nem látott bőségben mutatta be az Arpád* A tanulmány kisebb javításokkal azonos címmel megjelent: Századok 132 (1998), 226., angol változata néhány illusztrációval in Dating Undated Medieval Charters. Ed. M. Gervers, Woodbridge, 2000, 193-206. Az oklevelek írásának alakulásáról írtam: „A pannonhalmi apátság oklevelei", In Mons sacer. Pannonhalma ezer éve. 1. k. Pannonhalma 1996. 118-120, 471—480; a korai liturgikus kéziratokról: „1

1

th and 13

th Century Liturgical Manuscripts (mostly from Zagreb) as Historical Sources", Povijesni Prilozi 17 (1998). 261-268. Azóta megtaláltam a tanulmányban említett sacramentarium-töredéket és közzétettem: „Sacramentarium töredék", In Paradisum plantavit. Szerk. Takács Imre. Pannonhalma, 2001. 190-192. Hajnal István: írástörténet az írásbeliség felújulása korából. Bp. 1921., Uő: Vergleichende Schriftproben zur Entwicklung und Verbreitung der Schrift im 12-13. Jh. Bp-Leipzig-Milano, 1943., Uő: L'enseignement de l'écriture aux universités médiévales. Bp. 1959. (2.kiad.) 2 Kódexek a középkori Magyarországon. Szerk. Vizkelety András. Bp. 1985. (továbbiakban „Kódexek"). No. 20. 3 „Kódexek" No. 25, 26.