Írástörténet, szakszerűsödés - Rendi társadalom, polgári társadalom 6. (Szombathely, 2001)

I. ÍRÁSTÖRTÉNET - ÍRÁSBELISÉG - Vizkelety András: A Leuveni Kódex palimpszeszt-lapjai és magyar scriptorai

40 írástörténet - szakszerüsödés Vizkelcty András 3.) Ezen előzmények után a magyar kezek különválasztásában azt a módszert tartottam helyesnek, hogy első lépcsőként magából a kódexből induljak ki. A kéziratból meríthető ismérvek alapján magyarnak kell tartanunk 1.) a Siralom kezét (134v), 2.) a magyar glosszák kezét (222r, 279r, 285r), 3.) a tartalommutató (index) kezét (254r), mivel az a Siralomra is utal, tehát tudnia kellett magyarul. 3.1. A Siralom kezének tulajdonítom az első két magyar glosszát (222r, 279r), a latin Planctust (199r) és a következő hosszabb, rövidebb latin betoldásokat: 19v-20v, 38v 50r-52v, 91r-v, 196v, 197v, 199r a Katalin-sermó részei, kivéve a befejező részt fölött (199ra) templom és ház szentelésére készült sermo vázlata , 199rb a latin Planctus 199v alján két exemplum, 222r a magyar glossza fölötti négy sor, 279r a magyar glossza alatt álló „Exiquo ligno..." témájú prédikáció , 293r alján „Ave grácia plena..." kezdetű sorok. E kéz megkülönböztetésénél elsősorban két betű jellegzetes írása nyújtott segítséget. A „g" betű, amelynek alsó szára messze balra nyúló vízszintes hurokban végződik, valamint a „w" betű utolsó vonalának kapcsolódása a betűtesthez. E két, jellegzetes betű mind a Siralom, mind a Planctus szövegében így fordul elő. A Siralom és a Planctus, valamint a többi latin szöveg azonosítása során azonban figyelembe kell vennünk, hogy egyetemes - tehát nemcsak magyar tapasztalat szerint a két nyelven író kezek nem teljesen azonos nívójú illetve fokozatú írást használtak, amikor latinul vagy anyanyelvükön írtak. Legutóbb, Karin Schneider mutatott erre rá latin-német viszonylatban, éppen a 13. század harmadik és utolsó negyedéből való írások bemutatása során. 3.2. Magyar kéznek minősíthetjük még teljesen egyértelműen a kódexben tevékenykedő második glosszátor kezét, aki a 285v-n három magyar szót is leírt („homou", „ruga" és „scumartiuis" = hernyó, ragya, szamártövis). A további szövegek megkülönböztetésében fontos pozíciót tölt be az első két szó, mert ezek nem a lap margóján, hanem a latin szövegen belül, a főszöveg folytatásaként fordulnak elő, amiből egyértelmű, hogy ugyanaz a scriptor írta a magyar szavakat mint, aki 282v-297r között - azaz a kötet végéig - vezette a tollat. Különös, hogy ezzel a világosan megkülönböztethető kézzel sem Gragger, sem Mezey nem foglalkozott, jóllehet a glosszákat - egy kivételével - már Gragger ész14 Az indexről részletesebben Vizkelety: Die Altungarische Marienklage... i.m. 9.1., fotókópia 26.1. 15 Erről bővebben Vizkelety: Die Altungarische Marienklage... i.m. 19.1 16 Ennek kiadása Vizkelety: Eine Aldobrandin zugeschriebene Predigt mit ungarischen Glossen im „Löwener Codex" und ihre Parallelüberlieferung in Wien, Codices manuscripti, 1985, 90-94.1. 17 K. Schneider: Gotische Schriften in deutscher Sprache, I. Vom späten 12. Jahrhundert bis um 1300, Wiesbaden 1987, 170, 210. 1.