Írástörténet, szakszerűsödés - Rendi társadalom, polgári társadalom 6. (Szombathely, 2001)
IV. SZAKSZERŰSÖDÉS AZ IGAZGATÁSBAN ÉS A VÁLLALKOZÁSBAN - Benedek Gábor: Szakszerűsödés és mobilitás a dualizmuskori bürokráciában
146 írástörténet - szakszerüsödcs Benedek Gábor (Komárom, Hont), másutt veszített ugyan pozíciójából, de fölényét még megőrizte (Gömör, Bihar). Markánsan eltérő típust képviselt a Délvidék (Torontál, Bács-Bodrog): a vezető posztokon az újonnan vagy egy-két generációval korábban betelepült családok osztoztak, amelyek közül sokan vagy nem rendelkeztek nemesi címmel, vagy csak a 18. század vége óta szerezték. Ilyenformán a vizsgált tisztviselők között a korábban jómódú, de a dualizmus időszakára már birtokát vesztő nemesek alakja korántsem általános jelenség, inkább csak egyes megyékre jellemző (Nógrád, Heves, Zemplén). Mindez egyrészt tovább árnyalja azt a választóvonalat, amelyet fentebb a politikusok és hivatalnokok között érzékeltetni próbáltam, másrészt lehetőséget kínál arra, hogy a vizsgált tisztviselőket egy nagyobb tendenciához viszonyítva szemléljük. A birtokos nemesség rohamos térvesztése jól ismert jelenség történetírásunkban. A kiinduló állapotról máig elfogadott Szabó István nézete: a 19. század első évtizedében körülbelül 100.000-re tehető a nemesi családok száma, de csak 25-30 %-uk volt birtokos, azaz „jobbágyok felett uralkodó". 1 ' A birtokvesztés folyamatát - Keleti Károly egykorú adatait felhasználva - Hanák Péter vázolta. Vizsgálata szerint a birtokos nemesség száma 1867-ig nagyjából a felére csökkent, a következő négy évtizedben pedig ez a létszám is hozzávetőleg a felére olvadt. 14 A nagy múltú, korábbi középosztály tehát a dualizmus időszakának végére két részre szakadt: a vagyonát minden veszteség ellenére megőrző kb. 7.000 birtokos és a mintegy 20.000 birtokvesztő családra. A dualizmuskori tisztviselők közül a birtokosokat több-kevesebb biztonsággal el lehet helyezni abba a 7.000 fős csoportba, amelynek mobilitási pályája szinten marad. Kérdés viszont, hogy a jókora többséget alkotó többi tisztviselő a 20.000 hanyatló családhoz tartozik-e vagy az eleve birtoktalan nemesek tömegei közül, esetleg nem nemesi sorból emelkedett-e fel a közigazgatás magasabb posztjaira, a kialakuló új középosztályba. A kiegyezés idején a minisztériumi tisztviselők mintegy fele, a századfordulón kb. 40-45 %-a volt nemesi származású. Lassú csökkenés mutatkozott a megyéknél is: az 1879-ben kimutatható 60 % körüli érték mintegy 10 százalékponttal csökkent 191 l-re. Megközelítőleg tehát egyharmadot tett ki mindkét intézményben a földtulajdonnal nem rendelkező nemesek köre, akiknek mobilitási pályája kérdéses. Ennél a csoportnál az intergenerációs mobilitási vizsgálat szerint mindkét intézményben igen erős volt a pozíció átörökítés. így a minisztériumi tisztviselőknél már a felmenők is, gyakran több generáción keresztül a központi államigazgatásban szolgáltak. Hanyatlásról tehát esetükben nem beszélhetünk. Életmódjuk, vagyoni helyzetük sokkal inkább gyarapodást mutat. Ismeretes, hogy az állami alkalmazottak a fizetésen kívül lakáspénzt kaptak, melynek összegét az egyes rangoknak megfelelő lakások bére alapján állapították meg. A fizetés-kiegészítésből persze korántsem következik, hogy a tisztviselők kizárólag 13 Szabó István: A nemesség és a parasztság osztályviszonyai a XVI-XVIII. századokban. In: Jobbágyok - parasztok. Budapest, 1976, 240-241. 14 Magyarország története 1890-1918. (VII/1. kötet). Budapest, 1978, 450.
