Írástörténet, szakszerűsödés - Rendi társadalom, polgári társadalom 6. (Szombathely, 2001)

IV. SZAKSZERŰSÖDÉS AZ IGAZGATÁSBAN ÉS A VÁLLALKOZÁSBAN - Benedek Gábor: Szakszerűsödés és mobilitás a dualizmuskori bürokráciában

Szakszerüsödés és mobilitás a dualizmuskori bürokráciában 147 bérlakásban éltek volna. Kutatásaim során azt tapasztaltam, hogy a minisztériumi tisztviselők körében a korszak folyamán egyre növekedett a háztulajdon jelentősége. 1873-ban még teljesen általánosnak számított a bérlakás, a századforduló idején viszont például a miniszteri tanácsosok egyharmada már a saját házában lakott. A budai oldalon, a Vár, a Víziváros és a Krisztinaváros területén található házak inkább kisebb épületek voltak, a Duna túlpartján azonban előfordult néhány nagyobb bérpalota, például a Lipótvárosban vagy a Körúton, vagyis az adott személyek bevételeiben a lakbérjövedelemmel is számolni kell. A háztulajdon eredetét csak néhány esetben sikerült feltárni. Egyeseknél kimutatható az örökség, másutt a feleség hozománya gyanítható a háttérben, az egyik első tisztviselő-telepi családi ház pedig nagy valószínűséggel a lakáspénz fedezetére felvett hitelből épült. Az egykorú statisztikák szerint egyébként az állami tisztviselők 14, a megyeiek 25 %-a rendelkezett háztulajdonnal. Visszatérve a nemzedékek közötti mobilitás vizsgálatához, a megyei posztok öröklődése felvet egy külön problémát. Történetírásunkban hosszú ideig elfogadott volt az a nézet, hogy a megyei hivatalok egészen 1848-ig nobile officium jellegűek, tehát fizetés nélküli vagy csak jelképes összegért ellátott tisztségek maradtak. Mivel a csekély fizetésre nem lehetett egzisztenciát alapozni, a megyei posztokat a bene possesionatus nemesség sajátította ki. Ezek a családok a megélhetésüket birtokaik jövedelméből fedezték, hivatalukat pedig amolyan úri passzióként látták el. Az újabb kutatások azonban egyre több érvet sorakoztattak fel e felfogással szemben. A birtokos nemesség vagyoni rétegződésének alaposabb ismeretében korántsem látszanak jelképesnek a megyei fizetések. A tehetős családok szűk rétege esetenként sokkal inkább távol tartotta magát a megyei hivataloktól, mintsem kisajátította volna azokat. A század első feléről végzett archontológiai vizsgálatok pedig arról tanúskodnak, hogy főfoglalkozású hivatalviselés nem a dualizmus korának fejleménye a megyéknél. Felmerül még, hogy mennyire befolyásolja a tisztviselők egyéni életútját az eltérő származás. A minisztériumok megalakulásával foglalkozva egy érdekes jelenségre figyeltem fel. Azt tapasztaltam, hogy a nem nemesi származásúak jóval idősebb korukra érték el a miniszteri tanácsosi rangot, mint a nemesek. Az előbbiek átlagéletkora 51 év volt az V. fizetési osztályba való kinevezés idején, az utóbbiaké viszont 43 év. Az is kiderült, hogy a karrier második felét, tehát a titkáritól a miniszteri tanácsosig terjedő szakaszt lényegében azonos idő alatt tették meg: átlagosan 12 év alatt. Ebből két következtetés adódik a kiegyezés utáni 15 Hudi József: A Veszprém megyei politikai elit a 18-19. században. In: Rendi társadalom polgári társadalom 1. Szerk. Á. Varga László. Salgótarján 1987, 99-109. Vö. még Erdmann Gyula: A Zemplén megyei nemesség tagozódása, jövedelemi viszonyai a 19. század első felében, valamint Odor Imre: Az 1809 évi nemesi összeírás forrásértéke, felhasználásának lehetőségei, uo. 85-97, illetve 112-124. 16 Dominkovits Péter: Hivatalviselő nemesek, hivatali pályák Győr megye tisztikarában 18161848. Levéltári Szemle 1991/1 3-18.