Írástörténet, szakszerűsödés - Rendi társadalom, polgári társadalom 6. (Szombathely, 2001)

III. SZAKSZERŰSÖDÉS ÉS ISKOLÁZTATÁS - Karády Viktor: Elitképzés, elitkiválasztás, elitlegitimáció (A középiskola társadalmi funkcióinak alakulása Magyarországon 1948 előtt)

Elitképzés, elitkiválasztás, elitlegitimáció 109 kok felvételét. A numerus clausus minden tekintetben ellentmondott a rendszer belső logikájának, amelyben a nyitottság történelmi modellje fontos szerepet játszott. A protestáns vagy a piarista gimnáziumokban még a zsidótörvények éveiben is érettségiztek a jogfolytonosság elve szerint zsidó diákok, és vidéken számos, az államtól közvetlenül nem függő intézmény ellenállt a faji törvények diktálta iskolai diszkrimináció felülről bevezetett rendjének. Végül nem lényegtelen, rendszersajátos jellemzője volt a magyar középiskolai hálózat nagysága, befogadóképessége és képesítési színvonala. Ez utóbbiról igen nehéz pontos beszámolót kísérelni meg, hiszen a „színvonal" objektivációit csak viszonylag komplex jelzőrendszer segítségével lehetne bemutatni, és erre itt nincs lehetőségünk. A hálózat kiterjedtségére, nagyságra viszont egyszerű és jól értelmezhető adataink vannak. Az egységnyi lakosra jutó iskolák számát illetően 1865ben Erdély az első, Magyarország többi részei a második helyen álltak a Monarchia összes tartománya között, nagyjából a legfejlettebb osztrák tartományokkal Tirollal és Salzburggal - azonos szinten. Bár az is tény, hogy a tanárok, a diákok és az érettségizők számát tekintve az ország már közelebb volt a középső zónához. Mindenesetre nálunk a középiskolai kínálat jelentősen meghaladta az alsó-ausztriait (Bécssel együtt) és cseh-morvaországit, mely területek pedig közismerten a Monarchia legfejlettebb országrészei közé tartoztak, a 19. század végén elvégzett felmérések szerint viszont az egységnyi lakosságra jutó gimnáziumok és reáliskolák számát, valamint a diáklétszámot tekintve a hazai nagyságrendileg azonos volt a francia szinttel, bár a német-porosz szinttől elmaradt. A magyar középiskolai hálózat tehát az ország gazdasági és társadalmi „modernizációs deficitjéhez" hasonlítva igen fejlett, mondhatni túlfejlett volt. E túlfejlesztettség okait legalább négy, történelmileg változó súlyú tényezőben jelölhetjük meg. Az első - paradox módon - éppen a viszonylag gyenge urbanizációban, a magyarországi városfejlődés elmaradottságában keresendő. Míg a Monarchia fejlettebb tartományaiban egyrészt nem szakadt meg a késő középkorban megkezdődött városiasodás, másrészt a korai, Csehországban már a 18. században fellendülő iparosítással a városi modernizáció minden téren felgyorsult, addig Magyarországon az oszmán uralom megtörte a korábbi urbanizációt, és a számottevő ipafejlesztés csak az 1860-as évek Gründerzeit-jében kezdődött. Ennek következtében a sűrű magyar mezővárosi hálózat igencsak nélkülözte a városiasság kritériumait. Ennek mintegy szimbolikus kompenzálására sok helyütt alapítottak klasszikus középiskolákat. Igaz, hogy ezek nagyobb része még az Entwurf utáni három-négy évtizedben is csak 4—6 osztályos, úgynevezett „nem teljes", azaz érettségit nem nyújtó gimnázium vagy ritkábban reáliskola volt. Magyarországon az iskolatartás a mezővárosi elitek presztízshordozó, szimbolikus invesztícióinak, kollektív patrimóniumainak egyébként gyér sorát gazdagította. Az „iskolavárosi" rangért folyó versenyben így ott is sokszor alapítottak iskolát, ahol erre nem volt igazi helyi kereslet. Másodsorban ugyanezen helyzet folyományaként ott is minden áron megőrizték a valamikor megteremtett iskolát, ahol a kereslet a népesség elvándorlása