Írástörténet, szakszerűsödés - Rendi társadalom, polgári társadalom 6. (Szombathely, 2001)

III. SZAKSZERŰSÖDÉS ÉS ISKOLÁZTATÁS - Karády Viktor: Elitképzés, elitkiválasztás, elitlegitimáció (A középiskola társadalmi funkcióinak alakulása Magyarországon 1948 előtt)

Elitképzés, elitkiválasztás, elitlegitimáció 107 tényleges fennhatósága alá helyezett, majd 1948-ban formálisan is majdnem teljesen államosított rendszerré változott. Ennek az államosítási folyamatnak első állomása azt jelentette, hogy a központi hatalom egyre erőteljesebben meghatározta az oktatás jellegét és tartalmát: nyelvét, az oktatandó tárgyakat, azok órabeosztását, így a rendszer egész tematikus időmérlegét, a használható tankönyveket stb. Mint ismeretes, az ilyenfajta törekvések visszanyúltak a felvilágosult abszolutizmus iskolapolitikájához: Mária Terézia, de főképpen II. József és utódai ilyenirányú rendelkezéseihez, amelyek az Entwurf kiadásával a tulajdonképpeni modern, államilag szervezett 8 osztályos, érettségivel záruló, klasszikus középiskolát megteremtették. Az államosítás központi folyamata ezzel nem állt le. A kiegyezés után a középiskolai törvényhozás kötelezővé tette az oktatók egyetemi diplomáját, és az állami felügyeleti rendszerrel egyre pontosabban megszabta az oktatás módozatait és minőségét. A magyar középiskolák hálózata azonban ezzel még nem alakult át állami intézmények hálózatává, hiszen a történelmi alapító testületek - majdnem kizárólag az egyházi hatóságok - továbbra is gyakorolták fenntartói, sőt tulajdonosi jogaikat, akárcsak az elemi oktatásban. Ez a felsőoktatáshoz képest igen nagy különbséget takart. Az egyetemi és főiskolai piacon ugyanis már 1867 előtt - a papképzö intézmények és egyes, továbbra is felekezeti fennhatóságú jogakadémiák kivételével, de az egyetemhez tartozó teológiai fakultásokat, sőt a nemsokára állami intézményként megalakuló budapesti neológ Rabbiképző intézetet is beleértve - lényegileg állami monopólium alakult ki. Fontos része volt ennek a monopóliumnak az egyetemek melletti, államilag szervezett tanárképző intézetek nyújtotta pedagógiai képzés kötelezővé tétele a nyilvános középiskolai tanárok számára. Bár a legnagyobb katolikus tanító rendek - így a piaristák, a zirci ciszterek és a pannonhalmi bencések - e tekintetben is kivételes helyzetet élveztek, amennyiben joguk volt a rendtagokat saját tanárképzőkben taníttatni, ez azonban a középiskolai tanárok csupán elenyésző töredékét érintette. A középiskolai piacon viszont az állam csak az 1860-as években kezdte el saját intézményhálózatainak kiépítését. Egyrészt, hogy a középiskolai kínálat által addig elhanyagolt régiókat ellássa, másrészt pedig ezért, hogy - elsősorban a nagyobb városokban - a felekezeti intézményeket konkurenciális helyzetbe hozza. így Budapesten például a múlt század végén az állami gimnáziumok és reáliskolák abszolút túlsúlyba is kerültek, és az állami szektor a két világháború közötti korszak végén országosan már az összes intézmény mintegy felét szolgáltatta. Tehát a közvetlen állami szerepvállalás súlya történelmileg egyre nőtt, míg az állam által gyakorolt közvetett kontroll is megszilárdult, nevezetesen a tanárok egyetemi diplomájának kötelezettsége, az oktatási programok megszabása, az intézményi szerkezet előírása, a felügyeleti rendszer megszervezése, az érettségi állami biztosok által való ellenőrzése stb. révén. A magyar középiskolák társadalmi kontrolljának tehát ez a kettősség - a növekvő közvetett, de szigorú törvényes felügyelet valamint az iskolai piacon meglévő, az állami intézmények által közvetlenül játszott konkurenciális szerep - ad-