Írástörténet, szakszerűsödés - Rendi társadalom, polgári társadalom 6. (Szombathely, 2001)

III. SZAKSZERŰSÖDÉS ÉS ISKOLÁZTATÁS - Karády Viktor: Elitképzés, elitkiválasztás, elitlegitimáció (A középiskola társadalmi funkcióinak alakulása Magyarországon 1948 előtt)

106 írástörténet - szakszerűsödés Karády Viktor osztályokat és a zsákutcás középiskolákat, 14-16 éves korig a polgári iskolát, majd azután a felső kereskedelmit vagy a tanítóképzőt, melyek továbbtanulást nem tettek lehetővé. Igaz, hosszú ideig, egészen a 20. század elejéig érettségi nélkül is elérhetők voltak egyes kis szakértelmiségi pályákra képesítő (kereskedelmi, mezőgazdasági, katonatisztképző, képzőművészeti ) akadémiai tanfolyamok. Hozzájuk lehet sorolni a papneveldéket is. Az I. világháború előtti években ezeknek legtöbbjében okozatosan bevezették az érettségi követelményét, s így ezek is átminősültek „valódi" főiskolákká. Végig kivételt képeztek azonban az érettségi kötelezettsége alól egyes művészképző akadémiák növendékei, elsősorban a Zeneakadémiáé, mely sajátos szakkövetelményei révén a többi felsőfokú intézménynél e tekintetben ,,nyitottabb" maradt. Egyedi kivételként említhető még az 1928-ban Szegedre helyezett Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola, mely szintén az érettségit megkerülve szelektálta hallgatóit és mégis mintegy „félegyetemi" képzést nyújtott. Lényegét illetőleg tehát a magyar középiskola kettős struktúrájú volt: Egyrészt az érettségin keresztül a diplomás „magas értelmiség" felé vitt, másrészt a tulajdonképpeni egyetemi diplomával nem rendelkező kispolgári önállói státus és az alkalmazott kisértelmiség felé. Ez a hierarchikus elrendezés merevnek tekinthető, amennyiben a klasszikus középiskola még azok számára is jelentős társadalmi distinkciós tőkét biztosított, akik nem jutottak el az érettségiig, vagy már eleve nem építették be iskolai stratégiájukba az érettségizés esélyét. Feltűnő ugyanis, hogy a gimnáziumba iratkozottak nagyobbik része egészen a két világháború közötti időkig a 4. osztály után abbahagyta tanulmányait. A múlt század végéig még a 2. gimnáziumi osztály után is nagy volt a lemorzsolódás. Mindezt úgy lehet értelmezni, hogy sokan - tanulmányi eredményeiktől függetlenül - már eleve csak a tankötelezettség éveit, illetve az 1883. évi minősítési törvény után a minimális „középosztályi belépőt" biztosító négy gimnáziumot szándékoztak elvégezni, és a „kettős struktúra" - rövid vagy hosszú iskolai stratégia - részben a „hosszú" iskolai útnak nekivágó iskolai közönségen belül érvényesült. így ez a „kettős struktúra" két, a kiképzett fiatalok korát illetőleg egymás mellett, az intézmények által nyújtott karrierlehetőségek szempontjából hierarchikusan egymás felett elhelyezkedő intézményhálózatot jelenített meg. A klasszikus középiskolák és az érettségit kívánó egyetemek és főiskolák egy intézményblokkot, a többiek egy másik intézményblokkot képeztek. Innen a tulajdonképpeni „elitképzők" (gimnázium + egyetem) funkcionális egysége, publikumuk társadalmi szelekciójának azonossága, az intézmények közös presztízsszimbolikája a társadalmi térben. El kell ismerni, hogy hasonló „kettős struktúrát" a legtöbb nagy európai oktatási rendszerben - mind az angol, mind a francia, mind a porosz-német iskolamodellben - meg lehet találni a jelenkorban. A magyar rendszer e tekintetben is tulajdonképpen a porosz-német és az ausztriai rendszer hazai, nem különösképp eredeti válfaját képviselte. A klasszikus középiskolák másik rendszersajátos jellemzője az a történelmileg hosszúra nyúló, lassú államosítási folyamat volt, melyen át az érintett intézményhálózat egy lényegileg egyházak által kontrollált rendszerből egy, az állam