Írástörténet, szakszerűsödés - Rendi társadalom, polgári társadalom 6. (Szombathely, 2001)

III. SZAKSZERŰSÖDÉS ÉS ISKOLÁZTATÁS - Karády Viktor: Elitképzés, elitkiválasztás, elitlegitimáció (A középiskola társadalmi funkcióinak alakulása Magyarországon 1948 előtt)

Karády Viktor ELITKÉPZÉS, ELITKIVÁLASZTÁS, ELITLEGITIMÁCIÓ A középiskola társadalmi funkcióinak alakulása Magyarországon 1948 előtt A magyarországi középiskolai elitképzés modernizációja, éppúgy mint az egész Monarchiáé, az 1849-es abszolutista „szervezési tervezettel" (Entwurf) kezdődött és a századforduló táján, amikor a legtöbb klasszikus, latint is oktató fiú középiskola nyolcosztályossá fejlődött és megindult a lányközépiskolák alapítási folyamata, nagyjából lezárult. Az így kialakult iskolastruktúra lényegében fennmaradt egészen a kommunista képzési reformig, bár intézményeink hálózata lakosságegységre számítva még az ország 1919 utáni drámai területcsökkenését követően is - folytonosan nőtt és bizonyos szerkezeti módosulások azután is bekövetkeztek. Ez utóbbiak között a reál és humán irányultságú fiúgimnáziumok 1924-ben történt szétválasztását, azt követően a reáliskolák fokozatos átalakulását reálgimnáziummá, majd az egységes, fiú és lány középiskola 1934-ben végrehajtott törvényes megteremtését, végül pedig a gimnáziumok alsó osztályainak az újonnan képzett általános.iskolai hálózatba való, 1946-ban elrendelt betagolását kell említnünk. E változások azonban a középiskolák legfőbb társadalmi szerepköreit alig érintették. Dolgozatomban három megközelítésben kísérlem meg ezeknek a szerepköröknek leírását és sommás társadalomtörténeti elemzését. Először a legáltalánosabb rendszersajátos jellemzőket mutatom be. Ezután a klasszikus középiskolákban megtestesített elitképzés fontosabb össztársadalmi funkcióit kísérlem meg tételesen felvázolni. Végül ugyanezek jelentősebb történelmi átalakulásait igyekszem nyomon követni. A MAGYAR KÖZÉPISKOLAI RENDSZER FŐBB JELLEMZŐI E tekintetben először az egész iskolarendszer erősen hierarchikus felépítését kell említeni. Az iskolai hierarchián belül ugyanis a klasszikus középiskolák kulcshelyzetet foglaltak el, amennyiben „lefelé" és „oldalra" való zártságukkal, ám „felfelé" való nyitottságukkal egyedül biztosították a „hosszú iskolai pálya", azaz a főiskolai tanulmányok lehetőségét. A „lefelé" és „oldalra" való zártság a gyakorlatban azt jelentette, hogy a középiskolák a 4 elemit végzős tanulókból a legjobbak közül válogathattak, de az „oldalról" való bejutásért a nem könnyű különbözeti vizsgával olyan nagy árat kellett fizetni, hogy ezt már eleve kevesen kísérelhették meg. Az 1868. évi, Eötvös-féle népiskolai törvény óta ugyanis a magyar középfokú oktatási rendszer a 4 elemit elvégzőket többszörös válaszút elé állította. A legjobbak és a leginkább fizetőképesek a klasszikus középiskolába (gimnázium vagy reáliskola) mehetek és nyitva állt előttük, elvben, az érettségin át az egyetemi diplomaszerzés lehetősége. A többiek választhatták a 12 éves iskolakötelezettségi korig vivő elemi „ismétlő"