Kémek, ügynökök, besúgók - Az ókortól Mata Hariig (Mediawave Konferenciák VI. Szombathely, 2014)
Kertész István: Katonai felderítés, kémkedés és kommunikáció a görög–római világban
Kémek, ügynökök, besúgók [...]. Kémkedés céljából több ízben átküldték hozzánk, és megbízható hírekkel ment vissza [...]. Kivallatták (embereink) még az ellenséges táborban észlelt eseményekről, aztán megölték ,.."57 A taktikai és a stratégiai felderítés által gyűjtött információk, együtt a polgári jellegű adatgyűjtés eredményeivel a római császári kancelláriákban kerültek archiválásra. Diocletianus korára a római hadsereg létszáma kb. 435 000 főre nőtt.58 Mint említettük, a birodalom belsejében mozgó mezei seregek (comitaten- ses) elkülönültek a határvédő erőktől (limitanei), és mindkét haderőnem saját felderítő tevékenységet folytatott. Ily módon az információk is több csatornából folytak be, és e csatornák száma megsokszorozódott akkor, amikor a tetrarchia idején négy, rövid időszakokban még ennél is több császár lévén, az őket kísérő mezei seregek száma is megduzzadt. A hatalmas nagyságú adathalmaz átláthatóságát megkönnyítendő már a Kr. u. 4. században létrehozták a magister offici- orum hivatalát. Ennek viselője került a császári levelezés és irattár élére, ellenőrizte az idegen követségeket, figyelme kiterjedt a belbiztonság mellett a határvédelemmel kapcsolatos ügyekre is. Az információk kezelésének ez a központosítása jelentette a római felderítő rendszer fejlődésének a csúcsát.59 A katonai felderítés és az ellenséges területen kifejtett kémtevékenység az adatgyűjtést szolgálta. Ahhoz azonban, hogy a megszerzett információkkal hatékonyan segíthessék a seregek mozgását vagy az ellenséges erők belső szétzül- lesztését, gondoskodni kellett az információk lehetőség szerinti gyors és biztonságos célhoz juttatásáról, vagyis a hatékony kommunikációról. Ezt általában a postaszolgálat, amely Perzsiában és a Római Birodalomban, a jól kiépített utak mentén felállított állomások segítségével különösen jól működött, megoldotta. Viszont éles harctéri vagy politikai helyzetben gyakorta kellett ad hoc megoldáshoz folyamodni. Az ókor viszonylag primitív technikai színvonala miatt e tekintetben sokkal inkább az emberi találékonyságnak, semmint a gyakorlatba átültetett tudományos-technikai eredményeknek jutott szerep. Erre idézünk néhány példát a görög-perzsa háborúk korából. A Kr. e. 500-499-ben kezdődő ión felkelés előjátékaként Hisztiaiosz, Milétosz egykori zsarnoka lázadásra buzdító üzenetet küldött a perzsa székvárosból, Szúszából utódának, Arisztagorasz- nak. Mint Hérodotosztól megtudjuk, leghűségesebb szolgájának fejét kopaszra nyíratta, az üzenet szövegét a fejbőrére íratta, majd miután a haja kinőtt, útnak eresztette a férfit.60 Ugyanez a történetíró közli, hogy a perzsák Kr. e. 480. évi Hellasz elleni támadásának előkészületeiről a száműzött egykori spártai király, Démaratosz adott hírt honfitársainak furfangos módon: „Minthogy [...] az üzenet eljuttatására nem volt más módja - mert könnyen leleplezhették volna -, a következőt eszelte ki. Vett egy két rétegből álló írótáblát, levakarta róla a viaszt, a fára felírta, hogy mit tervez a király, majd újra bekente a táblát viasszal, hogy 57 Ammianus Marcellinus XVIII. 6. 58 Austin-Rankov, 2004. 214. 59 Uo. 215. 60 Hérodotosz V. 35. 148
