Kémek, ügynökök, besúgók - Az ókortól Mata Hariig (Mediawave Konferenciák VI. Szombathely, 2014)
Kertész István: Katonai felderítés, kémkedés és kommunikáció a görög–római világban
Kertész István: Katonai felderítés, kémkedés és kommunikáció a görög-római világban leküzdve Hispániából a Pó síkságára vezette seregét. Kérte fivérét, hogy Umbria tartományba vonuljon Dél-Itáliából, és ott egyesítsék erőiket. Tekintve, hogy Hannibálnak ekkor 20-25 000 harcosa volt már csak, a Haszdrubal által beígért körülbelül 30 000 főnyi katonaság nagymértékben növelte volna győzelmi esélyeit. A négy kelta és két numida hírvivő egészen a lucaniai Metapontumig (mai Metaponto) jutott, de miután nem találták Hannibal hadát, visszafordultak. Ekkor fogták el őket. A két római consul közül Eszak-Itáliát Marcus Livius Salinator, míg Dél-Itáliát Caius Claudius Nero védelmezte. Utóbbi kísérte figyelemmel Hannibal manővereit, és Haszdrubal embereit is az ő járőre kapta el. Miután tolmács segítségével megismerte Haszdrubal levelének tartalmát, értesítette consultársát a fejleményekről, és serege egy válogatott kontingensével, Hannibal elől rejtve északra vonult. Ott azután csatlakozott Livius Salinatorhoz. Haszdrubal - nem sejtve, hogy tervei az ellenség tudomására jutottak - elhaladt Ariminum mellett, és átkelt a Metaurus folyón. A rómaiak azonban Sena Gallica térségében csapdát állítottak neki, és ütközetre kényszerítették. A 207. június 22- én lezajlott csatában a punok súlyos vereséget szenvedtek. Hannibal csak akkor értesült a tragédiáról, amikor a rómaiak az életben hagyott két követet öccse levágott fejével hozzáküldték, és azok beszámoltak a történtekről. Ezzel az Itáliában harcoló pun csapatok megerősítésének utolsó reménye is szertefoszlott, ami előrevetítette a néhány év múlva bekövetkező karthágói vereség árnyékát.54 A szakirodalom egy része élesen bírálja Hannibált amiatt, hogy szokásától eltérően ezúttal nem szervezte meg kellő körültekintéssel a taktikai felderítést, és ezzel akaratán kívül hozzájárult öccse vesztéhez.55 Ugyanakkor a stratégiai felderítés vonatkozásában ő és honfitársai értek el sikereket. A cannaei csata évében lepleztek le Rómában egy karthágói kémet (speculator), aki Livius szerint két éven át meg tudta őrizni inkognitóját. Leleplezése után levágott kézzel kellett visszatérnie hazájába.56 A római császárkorban mind a rómaiak, mind az ellenfeleik gyakran alkalmaztak kémfeladatok ellátására katonaszökevényeket, akik szakértelmüknél fogva helyesen tudták értékelni megfigyelésük eredményeit. A Kr. u. 4. századi történetíró, Ammianus Marcellinus egy ilyen esetről számolt be annak kapcsán, hogy a 359-ben a perzsák által feldúlt Euphratész menti vidéket a rómaiak meg akarták erősíteni. A műveletekben az író vezérkari tisztként vett részt: „Minthogy kémeink (speculatores) jelentették, hogy az ellenség lázasan készülődik, és a szökevények megerősítették a jelentést, sebtében Nisibisbe indultunk [...] hogy a perzsák, akik látszólag nem akarták megostromolni a várost, meg ne rohanják a gyanútlan lakosokat [...] (visszatérve) egy római katonát találtunk... Elmondta, hogy Galliában [...] született, és egy lovasszakasznál szolgált. Valamilyen súlyos vétséget követett el, s a büntetéstől félve átszökött a perzsákhoz 54 Polübiosz XI. 1-3, 6; Livius XXVII. 43-51. Vö. KERTÉSZ, 2011. 176-177; HOFFMANN, 1971. 141.; Lancel , 2005. 213.; Austtn-Rankov, 2004. 35. 55 HOYOS, 2005.145. 56 Livius XXII. 33,1. 147
