Gödörből gödörbe; Mindennemű válságok Magyarhonban a 19. és 20. században (Mediawave Konferenciák V. Szombathely, 2011)
III. A magánélet válságai - Katona Csaba: Válság a magánéletben
KATONA CSABA VÁLSÁG A MAGÁNÉLETBEN Bevezetés A válság szó sajnálatos módon a 2000-es évek első évtizedének végére az egyik leggyakoribban használt kifejezéssé vált. Ez nem véletlen, a Magyarországot is sújtó (világ)gazdasági válság okán természetesnek nevezhető ez a jelenség. Hasonlóképp semmi meglepő nincsen abban sem, hogy a szó jelentése mind tágabb kontextusban is értelmezést nyert. Ahogyan a gazdasági nehézségek erősen befolyásolni tudják a magánéletet, úgy maga a szó is elszakadt gyökerétől és jószerivel minden, az élet során felszínre kerülő problémát hajlamosak vagyunk így jelölni, ezzel mintegy „devalválva" is válság szavunk eredeti jelentését. Ennek jegyében beszélünk mind gyakrabban magánéleti válságról is, illetve annak tüneteiről, formáiról egyaránt. Mint fentebb már utaltam rá, a magánélet válsága fakadhat gazdasági/pénzügyi tényezőkből is (pl. egy csődeljárás, egy rosszul sikerült befektetés stb.), de attól teljesen függetlenül is adódhat ilyen (pl. szerelmi bánat okán). Az alábbiakban a válság szó e tágabb értelmezése mentén szeretnék afféle példatárat felhozni arra nézve (a teljesség igényét kényszerűen mellőzve, továbbá kerülve a tipizálást), hogy milyen magánéleti válságok sújthattak egy családot a 20. század folyamán. írásom nem több, mint egy hol lazább, hol kötöttebb szövetű példatár, összekötő eleme egyetlen személy élete. Az ő és közelebbi rokonsága révén merítem példáimat. Mindezt úgy, hogy nem kifejezetten a válságokat kerestem, hiszen hosszú évek óta foglalkozom a mintául választott család (Móczár) múltjával, hanem ebben az írásban más szemszögből, tehát a válságok felől igyekeztem kiaknázni a témámra vonatkozó ismereteket. Az elmúlt bő egy évtizedben ugyanis több tanulmányban 1 is foglalkoztam a jászárokszállási Móczár család történetével, annak nemesi származásával, továbbá az ehhez tapadó erőteljes kételyekkel. (Amely kétely egyébiránt — az időközben előkerült újabb források tükrében — gyakorlatilag bizonyossággá vált.) Most ennek a családnak egyik tagjára, nevezetesen [idősebb] Móczár Sándor (1879-1932) jászárokszállási földbirtokos feleségére (később özvegyére), Gyimóthy Etelkára fókuszálok, az ő hosszú életének legfontosabb válságait állítva előtérbe. 1 Katona, 1999; Katona, 2002; Katona, 2008.