Gödörből gödörbe; Mindennemű válságok Magyarhonban a 19. és 20. században (Mediawave Konferenciák V. Szombathely, 2011)

II. A 20. század gazdasági válságai - Honvári János: 20. századi magyar gazdasági válságok

Honvári János: 20. századi magyar gazdasági válságok

elméletre, a színházakra, az identitásra, a műkereskedelemre, az éghajlatvédelemre, a demográfiára, a profi futballra, a digitális világra stb.

Amilyen sok összefüggésben fordul elő a válság, olyan sokszínű a krízis kirobbanásának okaira adott magyarázat is. Legtöbben endogén, azaz gazdaságon belüli tényezőkre vezetik vissza a recessziók és konjunktúrák hullámmozgását. Akadnak olyanok, akik a depressziót exogén (tehát gazdaságon kívüli) tényezőkel magyarázzák. Nyilvánvaló hiba lenne, ha a gazdasági ciklusok alakulásának vizsgálatánál mellőznénk a háborúkat, a természeti katasztrófákat, az aranytermelés alakulását vagy a lakosság számának releváns változását, a termőföldek, nyersanyaglelőhelyek jelentős növekedését, döntő fontosságú találmányokat stb.9 Mivel azonban vannak országok, amelyek sikerrel dacolnak a mély világ- gazdasági válságokkal is illetve átmeneti visszaesés árán rövid idő alatt jól alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez, ezért a magam részéről az endogén tényezők szerepét fontosabbnak tartom.

Alig van a modern közgazdaságtannak olyan fontos iskolája, irányzata, kiemelkedő személyisége, akinek (vagy aminek) ne lenne saját válságelmélete és válság-magyarázata. A klasszikus közgazdászok (Adam Smith, John Stuart Mill, Jean-Baptiste Say stb.) meg voltak arról győződve, hogy az állami beavatkozástól mentes, tökéletesen versenyző piac a kereslet-kínálat és az ezeknek megfelelően ingadozó piactisztító árak változása révén az egyensúly felé tereli a gazdaságot. Vagyis általános túltermelési válság nem alakulhat ki, az egyensúlytalanság a piacnak csak múló, átmeneti állapota. Minden termelés megteremti a maga keresletét.10

Elméleti közgazdász körökben a szabad verseny mindenhatósága az 1929- 1933. évi világgazdasági válság kirobbanásáig olyan erős ortodoxiának számított, hogy az 1930-as évekig a Harvard Egyetemen senki sem nyerhetett közgazdász doktori fokozatot, ha megkérdőjelezte a Say-dogmát. A Nagy Depresszió hatására a közgazdasági elméletben akkora fordulat következett be, hogy John Maynard Keynes állami beavatkozást megalapozó nézeteinek uralkodó paradigmává válása után ugyanitt akkor nem szerezhetett valaki tudományos címet, ha továbbra is a Say-dogma talaján állt.11

Joseph Alois Schumpeter úttörő szerepet játszott a gazdasági fejlődés és konjunktúraciklus elméletének kidolgozásában. Úgy vélte, hogy a válságoknak „nincs általános ismérvük", azok elindulhatnak kínálati, vagy keresleti oldalról, a krízis kirobbanhat a reálszférában, a hitelszférában, vagy a piaci kapcsolatokban, de lehet recesszió keresleti okok miatt is. Bár szerinte a válságokat nem lehet mindig tisztán gazdasági okokra visszavezetni, azért a ciklikus ingadozásoknak a legfőbb okát ő is endogén tényezőkkel, mégpedig az innováció (új termék, eljárás, piac) megjelenésével illetve tömeges elterjedésével magyarázta.12 A

9 Steiner, 1979.62.

10 A klasszikus közgazdászok elméletére nézve ld.: TAKARÓNÉ GÁLL-TamáS, é. n. 92-111.

11 J. K. Galbraith találó példáját Id.: Berend T., 1987. 270.

12 Schumpeter, 1980.273-310.

95