Gödörből gödörbe; Mindennemű válságok Magyarhonban a 19. és 20. században (Mediawave Konferenciák V. Szombathely, 2011)

I. A 19. század gazdasági válságai - Halmos Károly: Válság rossz, csőd jó

Halmos Károly: Válság rossz, csőd jó

dasági termelőszövetkezettel szemben kényszer felszámolási eljárásnak helye nincs".78

A felszámolás rendjét a tervgazdálkodási rendszer bomlási időszakában emelték jogszabályilag magasabb szintre. A 4247/1949. MT rendelet, valamint az ezt módosító 113/1950. MT, illetve a 35/1958. kormányrendeletek helyébe (43 .§. [2]) az 1986:XI. törvényerejű rendelet lépett. A törvényerejű rendelet általános indoklása szerint az addigi szabályozás nem volt teljes körű (1 [a]), merev rangsort állapított meg a hitelezők, illetve követelések között, a hitelezői érdekek nem érvényesültek (1 [b]), az eljárás az alapító önkényére volt bízva, és nem volt pártatlan (l[cj), továbbá nem volt nyilvános (1 [d]). A törvényerejű rendelet alapelveit (3) egyszerűen, az iménti 1(b)—1(d) kifogások ellentetjeként fogalmazták meg. A szabályozás célja (2) az volt, hogy „a fizetési nehézségekkel küszködő gazdálkodó szervezetek csak a legvégső esetben szűnjenek meg, számolják fel őket", továbbá tegye lehetővé a fizetésképtelenség megelőzését és egyezség létrehozását. Mindezt úgy, hogy a szabályozott eljárás „ne okozzon áthidalhatatlan zavarokat a belső és a nemzetközi gazdasági kapcsolatainkban" és „biztosítsa az állampolgárok, a munkavállalók érdekeinek védelmét, a szociális biztonság szempontjait". Az indoklás szerint a felszámolási eljárás szakaszai a következők voltak: talán nulladik szakasznak lehetne nevezni az eljárás saját magát megelőző szakaszát, a felszámolási eljárást megelőző, az adós és hitelezők közötti egyeztetési eljárást. Ha ez nem vezetett eredményre, azaz nem jött létre megegyezés, kérvényezni lehetett az állami szanálást, és csak ha a szanálás sem rendeltetett el, következhetett a bírósági eljárás. Figyelemre méltó, hogy a törvényerejű rendelet részletes indoklása az általános rendelkezések 1-2. §-aihoz azt a megjegyzést fűzi, hogy a jogszabály gazdálkodó szervezetekre terjed ki, de a „gazdálkodó szerv" kifejezést nem a Polgári Törvénykönyvben foglalt jelentése szerint kell érteni. A szabály saját deklarált alapelveit sem vette véresen komolyan: kimondta bár, miszerint a hitelező fogalmába bárki belefér, és nincs közöttük privilegizált helyzetű, „de a társadalom szempontjából lényeges, alapvető követelések privilegizált kielégítésére a tervezet lehetőséget biztosít".

A későbbi szakmai értékelés szerint gazdasági „életünk jogi szabályozásának fejlődésében jelentős mérföldkőnek számított az 1986. évi 11. sz. törvényerejű rendelettel bevezetett felszámolás jogintézménye. Ez a korábbi miniszteri rendeletekben testet öltő államigazgatási beavatkozás helyett az üzleti érdekeket helyezte előtérbe a gazdasági nehézségek orvoslásában."79 A kor kulcsszava a szanálás volt.

Egy pillanatra érdemes megállni, és megnézni, milyen elképzelések élhettek a csődről a közvéleményben a rendszerváltozást megelőző reformperiódusban, miként kíséreltek meg a hibából erényt faragni. A kegyetlen barbár múlt és a humánus jelen közötti kontraszt képzetéről árulkodik a következő idézet: „A

78 Trhgy,1950.

79 2344. sz. törvényjavaslat a csődeljárásról.

71