Gödörből gödörbe; Mindennemű válságok Magyarhonban a 19. és 20. században (Mediawave Konferenciák V. Szombathely, 2011)

II. A 20. század gazdasági válságai - Botos Katalin: Válságok a világgazdaságban

hogy a papírok kibocsátói minősíttették azokat. A minősítő cégek pedig AAA minősítést adtak rájuk, mivel kibocsátóik rendelkeztek hitel-nemfizetési kockázat elleni biztosítással. Hogy ilyen biztosítást miért kötött meg a pénzintézményekkel a biztosító, jó kérdés. Nyilván azért, mert az adott bank vagy intézmény „track record"-ja megfelelő volt, azaz, a korábbi időkben jól kezelte kockázatait.

Csakhogy napjainkban a múlt ösvényei nem jelentenek egyenes folytatási lehetőséget a jövő útjai számára. Itt nyilván súlyos hibát vétettek a biztosítók. Nem véletlen, hogy az első és egyik legnagyobb mentőakciót éppen Amerika legnagyobb biztosítója számára kellett a kormánynak nyújtania a válság kirobbanásakor. De maga az amerikai intézményi rendszer felelős a folyamatok alakulásáért. Az értékpapírosított termékeket ún. árnyék-bankok (shadow banks) vásárolták meg. Olyan pénzközvetítő intézmények, amelyek nem rendelkeztek banki licenccel, mivel nem gyűjtöttek betéteket és így megfelelő tőketartalék képzésére sem voltak kényszerítve. Tevékenységük finanszírozását nem betétekből, de hitelekből valósították meg, tehát ők maguk a bankok ügyfelei voltak. A bankoknak kellett volna nagyobb óvatossággal hitelezni ezeket a cégeket. Nyilván nem látták át az ügylet kockázatát, hiszen ezek a cégek is gyorsan túladtak a megszerzett befektetési csomagokon. Ez a Ki nevet a végén ? társasjáték, a Who will be the greatest fool?, azaz, ki lesz a legnagyobb bolond, aki bennragad a pozícióban, mert már nem tudja továbbadni a „forró tojást", a „mérgezett terméket", a rossz befektetési eszközt. Joggal nevezhető a kialakult rendszer „kaszinó kapitalizmusnak", hiszen tudható, hogy valaki mindenképpen veszít a játékon. Csakhogy ebbe a szerencsejátékba nem tudatosan lépnek be a szereplők. Aligha gondolták a nyugdíjalapok, hogy kétes kimenetű ügyletekbe mennek bele. És ez az, amit mindenképpen különleges mértékben fel kell róni a jelenlegi válság felelőseinek.

„Soha többé insullizmust?" Galbraith idézett munkájában hangsúlyozza: a pénzpiaci szereplők nagyon is tudták, mit cselekszenek. Erről tanúskodnak az általuk forgalmazott termékek árulkodó nevei: NINJA hitelek (No Income or No Jobs Assets ), neutron hitelek, szemét termékek. Felelősségük tehát megkérdőjelezhetetlen. A válság kiterjedését a masszív pénzügyi, állami beavatkozás oldotta meg a jövő számlájára, hiszen az államadósság megnőtt. A Fed is rugalmasabb politikát folytatott, mint korábban. Egy-kettőre túltette magát azon, hogy ő a bankok bankja csak évtizedeken át tanulta ezt az alapvető szabályt minden pénzügyes, és közvetlen vállalati papírok leszámítolásába is fogott. Azzal, hogy nagy cégeket megmentett az összeomlástól, a jelenben megoldotta a munkanélküliségi problémát, de a strukturális kérdések rendezésében jottányit sem haladt előre. A politikai osztály képtelen szembenézni a fájdalmas kiigazítási folyamatokkal. Ez bizony a demokratikus berendezkedés hátulütője. Irreális arra számolni, hogy meg lehet győzni széles tömegeket az áldozatvállalás szükségszerűségéről, különösen akkor nem, ha hatalmasak a vagyoni-jövedelmi differenciák az országban, és nem látszik a gazdagok határozott áldozatkészsége.

Botos Katalin: Válságok a világgazdaságban

143