Gödörből gödörbe; Mindennemű válságok Magyarhonban a 19. és 20. században (Mediawave Konferenciák V. Szombathely, 2011)
II. A 20. század gazdasági válságai - Botos Katalin: Válságok a világgazdaságban
Gödörből gödörbe De irányítsuk figyelmünket kissé közelebb, az európai és hazai fejleményekre! Nyugat-Európa a válságot nem elsősorban pénzügyi befektetések oldaláról szenvedte meg, hanem azáltal, hogy az Egyesült Államokban a gazdaságra is átterjedt a visszaesés. Bankjai közül csak kevesen vásároltak be e fertőzött termékekből. ( Bár a Landesbankjai alaposan belementek.) Inkább az volt a gond, hogy a nemzetközi bankközi piacon a bizalom megingott, likviditás-szűke jelentkezett, és ez a saját betéti bázissal nem rendelkező bankok hitelezését, így pedig a cégek hitelellátását is megnehezítette. A termelés hirtelen csökkenése ennek a piaci problémának volt betudható, hiszen Európa nagy szállító az amerikai árupiacokon. A lánc természetesen tovább gyűrűzött Kelet-Európára is, ugyanis mi meg az európai piacokra szállítunk zömében. Ami a kelet-európaiakat illeti, többségük, mivel (kényszerűen) külső finanszírozásra alapozta fejlődését, fokozottan sebezhető lett. Egy friss elemzés értékelése szerint13 a kelet-európai országok példamutatóan emelkedtek ki a nehézségekből, vállalva a társadalmi áldozatokat a kiigazításoknál. ( Van benne gyakorlatuk. A szocializmusban állandóan erre buzdítottak bennünket.) A balti államokban például radikális közszolgálati bércsökkentéssel igyekeztek javítani a költségvetési egyensúlyt, amit a magánszféra is követett, és ez a versenyképességre pozitívan hatott. (Mindig elgondolkodtat, amikor nyugati szakértők a vállunkat veregetik meg, hogy milyen jól tudjuk csinálni, jóval alacsonyabb bér- színvonal mellett, mint amire az ő társadalmuk hajlandó.) A magyar válság okai sem a fertőzött termékek voltak, mint az amerikainak. A magyar bankok nem vásároltak be fertőzött eszközökből. Ezzel szemben nagy elánnal vetették bele magukat a deviza alapú lakáshitelezésbe, amivel a magyar gazdaság deviza-érzékenységét, kiszolgáltatottságát jelentősen fokozták. Ennek oka is a nemzetközi deviza-likviditás bősége volt, ennyiben a gyökerek közösek az amerikai válsággal. Óhatatlanul hasonlóságot találunk abban is, hogy a lakosság a saját otthon vágyával tömegesen belement ezekbe a kedvező feltételű hitelekbe. A kormányzat is örült, hiszen — csakúgy, mint az Egyesült Államokban — az építőipar hoz gazdasági fejlődést. Azonban senki nem figyelmeztette a banki ügyfeleket az esetleges kockázatokra. (Bár aláíratták velük a szükséges nyilatkozatokat, ti. hogy ők viselik az árfolyam-kockázatot. Csakhogy az ügyfelek pénzügyi kultúrája nincs azon a szinten, hogy ezt a kérdést igazán meg tudják ítélni.) A bizalom megingását döntően mégsem ez okozta. A magyar kormánypapírok iránti bizalmatlanság gyökere a hazai kormányzati magatartás kiszámíthatatlanságában rejlett. A konszolidációs programok be nem tartását a piac egyrészt beárazta, magas kockázatúvá tette, másrészt a likviditás beszűkülésével elfordult a magyar papírok vásárlásától. Nem volt más hátra, mint 2008-ban ismételten az IMF és az Európai Unió segítségét kérni. A magyar deviza- tartalékok megfelelő nagyságúak voltak, az importhoz viszonyítva, de ezúttal 13 ÄSLUND, 2010. 144
